PL: fordulat! Emery az Aston Villa új vezetőedzője – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.24. 21:14
null
Emery vasárnap még a La Ligában irányított, hétfőn kiderült, visszatér a PL-be (Fotó: Getty Images)
Ugyan a BBC hétfő délután még arról számolt be, hogy az angol élvonalbeli labdarúgó-bajokságban (Premier League) szereplő Aston Villa a Sporting CP edzőjével, Rúben Amirommal tárgyal, ennek ellenére a birminghamiek hétfő este bejelentették, Unai Emery lett a befutó a vezetőedzői posztra.

 

Az átigazolási hírekben rendre jól értesülő újságíró, Fabrizio Romano számolt be róla elsőként hétfő este, miszerint a Villa kifizetné a Villarrealnak Emery 6 millió eurós kivásárlási árát.

Úgy tűnik, ez meg is történt, a Villa ugyanis hétfő este hivatalos oldalán jelentette be Emery érkezését. A baszk származású tréner korábban az Arsenalt irányította a PL-ben, több-kevesebb sikerrel, ám az európai kupasorozatokban igazi specialistának számít, hiszen négyszer nyerte meg az Európa-ligát, a Villarreallal pedig a Bajnokok Ligája elődöntőjében is járt.


Az elmúlt napokban megbízott edző által irányított Villa a napokban köszönte meg Steven Gerrard munkáját, azóta a csapat egy meccset játszott Aaron Danks irányításával: négygólos birminghami siker született a Brentford ellen, hazai pályán.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Aston Villa–Brentford 4–0
(Bailey 2., Ings 7., 14. – a másodikat 11-esből, Watkins 59.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal1191125–11+1428
2. Manchester City1182136–11+2526
3. Tottenham1272323–14+923
4. Newcastle1256120–10+1021
5. Chelsea1163216–11+521
6. Manchester United1162316–16020
7. Fulham1253422–22018
8. Liverpool1144322–13+916
9. Brighton & Hove Albion1143415–14+115
10. Brentford1235418–21–314
11. Everton1234511–12–113
12. Crystal Palace1134412–16–413
13. Bournemouth1134410–23–1313
14. Aston Villa1233611–16–512
15. Southampton1233611–19–812
16. Leicester City1232721–24–311
17. West Ham113269–12–311
18. Leeds United1123613–18–59
19. Wolverhampton122375–18–139
20. Nottingham Forest122378–23–159
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
4 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
7 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
8 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik