PL: az MU korábbi játékosa parádés gólt lőtt, ikszelt a Forest és a Villa

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 22:52
null
Ashley Young fantasztikus gólt lőtt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában a Nottingham Forest 1–1-es döntetlent játszott az Aston Villával.


Egyik csapat sem várta jó formában a hétfő esti mérkőzést. Az Aston Villa nyolc bajnokiján két győzelem és két döntetlen mellett négy vereséget jegyzett. A Nottingham helyzete még rosszabb volt a forduló előtt: az újonc csupán egyszer győzött ebben a kiírásban, egyszer ikszelt, hatszor pedig kikapott.

Az összecsapást a hazaiak kezdték jobban, a 15. percben Emmanuel Dennis fejelt a kapuba Morgan Gibbs-White nagyszerű beadása után. 1–0

Az Aston Villa hamar válaszolt, csupán hét perccel később a Manchester United korábbi szélsője, Ashley Young nagyjából húsz méterről parádés gólt lőtt a jobb alsó sarokba. 1–1

A 25. percben át is vehette volna a vezetést a Villa, ám Ollie Watkins hiába lőtt a kapuba közelről, lesen tartózkodott, amit a partjelző azonnal jelzett is. Az angol csatár a második félidőben is előnyhöz juttathatta volna a vendégeket, Dean Henderson azonban nagy védést mutatott be a fejesénél.

A gyors gólváltás után egyik csapat sem talált be, így a feleknek be kellett érnie egy ponttal.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Nottingham–Aston Villa 1–1
(Dennis 15., ill. A. Young 22.)

KORÁBBAN
Manchester City–Southampton 4–0(Cancelo 20., Foden 32., Mahrez 49., Haaland 65.)
Chelsea–Wolverhampton 3–0(Havertz 45+3., Pulisic 54., Broja 90.)
Newcastle United–Brentford 5–1(Bruno Guimaraes 21., 56., Murphy 28., Almirón 82., Pinnock 90. – öngól, ill. Toney 54. – 11-esből)
Bournemouth–Leicester City 2–1(Billing 68., Christie 71., ill. Daka 10.)

Brighton–Tottenham 0–1(Kane 22.)

Crystal Palace–Leeds United 2–1(Édouard 24., Eze 76., ill. Struijk 10.)
West Ham United–Fulham 3–1(Bowen 29. – 11-esből, Scamacca 63., M. Antonio 90+1. ill. A. Pereira 5.)

Arsenal–Liverpool 3–2(Martinelli 1., Saka 45+5., 76. – a másodikat 11-esből, ill. D. Núnez 34., Firmino 53.)
Everton–Manchester United 1–2 (Iwobi 5., ill. Antony 15., C. Ronaldo 44.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 9 8 1 23–10 +13 24
2. Manchester City 9 7 2 33–9 +24 23
3. Tottenham 9 6 2 1 20–10 +10 20
4. Chelsea 8 5 1 2 13–10 +3 16
5. Manchester United 8 5 3 13–15 –2 15
6. Newcastle 9 3 5 1 17–9 +8 14
7. Brighton & Hove Albion 8 4 2 2 14–9 +5 14
8. Bournemouth 9 3 3 3 8–20 –12 12
9. Fulham 9 3 2 4 14–18 –4 11
10. Liverpool 8 2 4 2 20–12 +8 10
11. Brentford 9 2 4 3 16–17 –1 10
12. Everton 9 2 4 3 8–9 –1 10
13. West Ham 9 3 1 5 8–10 –2 10
14. Leeds United 8 2 3 3 11–12 –1 9
15. Crystal Palace 8 2 3 3 10–12 –2 9
16. Aston Villa 9 2 3 4 7–11 –4 9
17. Southampton 9 2 1 6 8–17 –9 7
18. Wolverhampton 9 1 3 5 3–12 –9 6
19. Nottingham Forest 9 1 2 6 7–22 –15 5
20. Leicester City 9 1 1 7 15–24 –9 4

 

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
1 órája

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
21 órája

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
2025.05.05. 07:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik