MU: „Nem fogom abbahagyni azt, ami idáig juttatott” – Antony a cseléről

Vágólapra másolva!
2022.10.29. 11:02
null
Antony szerint „brazilos” mozdulatai segítették karrierje során (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Antony, a Manchester United brazil szélsője a Sheriff Tiraspol elleni Európa-liga-mérkőzés 38. percében mutatott meg egy cselt, ami után sok korábbi MU-játékos és szurkoló is kiakadt. Az Ajaxtól érkező támadó most reagált az esetre.

 

„A művészetünkről vagyunk ismertek, és nem fogom abbahagyni azt, ami oda juttatott, ahol most vagyok” – írta Antony az Instagramon, amelyet a BBC idéz.

A 22 éves játékos a csütörtöki El-találkozón mutatott be egy 720 fokos átvételt, ami után Casemirót próbálta indítani, azonban a labda hosszú volt és kirúgás lett belőle.

A Manchester United holland menedzsere, Erik ten Hag a mérkőzés szünetében lecserélte a brazil szélsőt, ugyanakkor azt nyilatkozta, nem a csel miatt hozta le. Hozzátette, ha szükségtelenül folytatja ezeket a mozdulatokat, szólni fog neki.

„Nincs gondom ezekkel a trükkökkel egészen addig, amíg működőképesek” – mondta a holland szakember.

Az Ajaxtól érkező brazil mozdulatsora igencsak megosztotta a futballtársadalmat, több korábbi MU-legenda is felszólalt ellene, Paul Scholes például bohóckodásnak nevezte az esetet.

Ugyanakkor több játékostársa is kiállt Antony mellett. Fred, a Manchester United középpályása így fogalmazott az ESPN-nek: „Úgy gondolom, hogy azoknak, akik minőségi játékosok, azoknak meg kell mutatniuk azt a pályán. Ha viszont valaki másképp akar irányítani, akkor irányíthat másképp. Ha úgy szeretne pörögni, ahogy ő, akkor azt kell csinálnia. Nyilvánvalóan ezeket addig, ameddig tisztelettel csinálod.”

Neymar is megszólalt az ügyben, a közösségi médiában üzent Antonynak: „Csak így tovább, ne változtass semmin!”

Legfrissebb hírek

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
Tegnap, 19:42

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
Tegnap, 17:33

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10

Két hatalmas Onana-hiba után játszott négygólos döntetlent a Manchester United

Európa-liga
2025.04.10. 23:04

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16
Ezek is érdekelhetik