Championship: már nem Steve Bruce a West Brom menedzsere

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 14:26
null
Steve Bruce-t nyolc hónappal kinevezése után menesztette a WBA (Fotó: AFP)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) 13 forduló után 11 ponttal a 22., kieső helyen álló West Bromwich Albion hivatalos honlapján számolt be róla, hogy távozott a csapat menedzseri posztjáról Steve Bruce és vele együtt szakmai stábja is.

A 61 éves szakembert 2022 februárjában nevezte ki menedzserének a West Brom, amely az előző idényt a 10. helyen zárta. Az új évadot nem kezdte jól, hiszen 13 forduló után egy győzelemmel, nyolc döntetlennel és négy vereséggel csupán a kiesést jelentő, 22. helyen áll a tabellán, ezért a klub menesztette Steve Bruce menedzser mellett a teljes szakmai stábot is.

A West Brom tájékoztatása szerint az új menedzser kinevezéséig a következő mérkőzésekre az U21-esek eddigi edzője, Richard Beale készíti fel a csapatot.

Steve Bruce már aktív játékosként elkezdett edzősködni az 1998–1999-es idényben a Sheffield Unitednél, de volt a Huddersfield, a Wigan, a Crystal Palace, a Birmingham City, a Sunderland, a Hull City, az Aston Villa, a Sheffield Wednesday és a Newcastle United menedzsere is.

Steve Bruce mérlege a WBA menedzsereként: 32 mérkőzésen 8 győzelem, 12 döntetlen és 12 vereség.

Legfrissebb hírek

Az AC Milantól szerződtetett védőt a Newcastle

Angol labdarúgás
6 órája

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
14 órája

Isak döntött: a Liverpoolhoz akar igazolni

Angol labdarúgás
15 órája

A világhírű énekes megkapta a 17-es mezszámot a Premier League kiesőjétől

Angol labdarúgás
2025.08.10. 12:48

A Liverpool a mezeladási bevételeket jótékony célokra ajánlotta fel

Angol labdarúgás
2025.08.09. 17:00

Romano szerint megvan a megállapodás, Sesko a Manchester Unitedhez igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.07. 16:17

„Nagyon aggódunk” – sztrájkkal fenyegetnek a játékosok a négyszeres angol bajnoknál

Angol labdarúgás
2025.08.05. 11:31

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
2025.08.02. 09:19
Ezek is érdekelhetik