Anglia: az első helyezett többször kapott ki, mint az utolsó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.19. 11:42
null
Az utolsó helyezett Coventry kevesebbszer kapott ki az angol másodosztályban, mint az első helyen álló Blackburn (Fotó: Getty Images)
Nem mindennapi érdekességekre lehet bukkanni, ha valaki tüzetesen elemzi az angol labdarúgó-másodosztály aktuális tabelláját. Már az sem volt semmi, hogy a Preston North End nyolc forduló után három kapott gólja ellenére csupán a 11. helyen állt, ám ezúttal még furcsább dolgot szúrt ki a The Guardian, ugyanis az első helyezett Blackburnnek több veresége van (7), mint az utolsó helyen álló Coventry Citynek.

Az angol másodosztályban minimális a különbség a 24 résztvevő klub között, amit a mostani adat is jól érzékeltet, még annak ellenére is, hogy a Blackburn 16 lejátszott mérkőzés után áll kilenc győzelemmel és hét vereséggel. Eközben az utolsó helyezett Coventry – nála öt meccsel kevesebbet játszva – kevesebbszer kapott ki, hiszen eddig két győzelmet, négy döntetlent és öt vereséget tudott elkönyvelni, s mindössze 17 pont a hátránya a Rovershez képest.

 

Az angol másodosztály jelenlegi állása (Forrás: The Guardian)
Az angol másodosztály jelenlegi állása (Forrás: The Guardian)

 

Legfrissebb hírek

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
19 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.08.16. 10:01

Drasztikusabb fellépést ígérnek a tizenhatoson belüli lerántások ellen a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02
Ezek is érdekelhetik