PL: Ten Hag boldog Rashford és Antony miatt, de Arteta sem elégedetlen

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.05. 11:39
null
Antony (balra) már az első meccsén betalált, ő szerzett vezetést az Arsenal ellen (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester United a debütáló Antony góljával és Marcus Rashford duplájával 3–1-re legyőzte az eddig hibátlan Arsenalt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján. A „vörös ördögök” honlapjáról Erik ten Hagnak, Bruno Fernandesnek és Marcus Rashfordnak a nyilatkozatát szemléztük, míg az „ágyúsok oldaláról Mikel Artetának a szavait.

 

„Azt hiszem, nagyon jól kezdtünk. A legjobb első tíz percünk volt az idényben – jelentette ki a Manchester United menedzsere, Erik ten Hag. Hozzátette, a vendégek meg nem adott gólja után visszaestek, de a játékosai küzdöttek, és a második félidőben két szép gólt szereztek. Ugyanakkor hangsúlyozta, van még hová fejlődnie a gárdának. Úgy véli, az Arsenal jól játszott, de nem érezte azt, hogy összeroppannának a nyomásuk alatt, mivel jól védekeztek.

„Eddig is tudhattuk már, hogy Antony milyen fenyegetést jelent elöl a gyorsaságával és a kreativitásával – dicsérte a debütáló, és a mérkőzés első gólját szerző brazil szélsőjét a holland mester. – Azt hiszem, hiányposztunk volt a jobb oldal, mivel Rashford és Sancho is inkább a bal oldalt vagy a pálya közepét preferálja. Ezt most betöltöttük. Első meccse jól sikerült, de még fejlődni fog. Ez egy másik liga, de benne van a potenciál, hogy jobb legyen. Ennél csak jobb lesz. Nagyszerű gólt szerzet, de meg kell jegyeznem, mindhárom találatunk a csapatmunkának volt köszönhető.”

„Zseniális volt – tért rá a két gólt és egy gólpasszt jegyző Marcus Rashfordra Ten Hag. – Nagyszerű teljesítmény volt ez tőle. Csatárként nyomás alatt tartotta az ellenfelet, de akkor is jól csinálta a dolgát, amikor felkerült hozzá a labda. Nagyon boldog vagyok miatta, mert rengeteg munkája van ebben.”

A második gólnál parádés passzt adó Bruno Fernandes így értékelt.

„Szokássá kell váljon az, hogy nyerünk. Egymásért játszottunk, a küzdőszellem is jó volt. Ezek miatt játszottunk jól és gyűjtöttük be a három pontot” – mondta a portugál támadó középpályás, aki ezt követően megdicsérte a csapatot védekezése miatt.

A két gólt szerző Marcus Rashford a lefújás után elismerően beszélt Christian Eriksenről és Fernandesről, akik remek labdával szolgálták őt ki.

„Büszkék lehetünk magunkra” – jelentette ki az angol válogatott támadó, arra azonban felhívta a figyelmet, hogy a jövőben sokkal kíméletlenebbnek kell lenniük, és több gólt kell szerezniük.

Az Arsenal mestere, Mikel Arteta a kétgólos vereség ellenére is elégedett volt a játékkal.

„Tanulnunk kell ebből. Hiányzott a játékunkból a fegyelem, mely a pálya bizonyos területein nélkülözhetetlen, amikor világklasszis játékosok ellen játszol.” Hozzátette: a játékuk alapján nagyon más eredménynek kellett volna születnie.

„A második félidő elején domináltunk, lőttünk egy gólt, és egymás után alakítottuk ki a helyzeteket. Aztán amikor a legjobban néztünk ki, kaptunk egy újabb gólt, ami a mi hibánk. Most csalódottak vagyunk az eredmény miatt, mert nagyon jó munkát végeztünk, de tovább kell lépnünk.”

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSA ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Manchester United–Arsenal 3–1 (1–0)

Manchester, Old Trafford. Vezette: Tierney
Man. United: De Gea – Dalot, Varane, Lisandro Martínez (Maguire, 80.), Malacia – McTomminay, Eriksen – Antony (C. Ronaldo, 58.), B. Fernandes, Sancho (Fred, 67.) – Rashford (Casemiro, 80.). Menedzser: Erik ten Hag
Arsenal: Ramsdale – White (Tomijaszu, 80.), Saliba, Gabriel, Zincsenko (Nketiah, 74.) – Lokonga (F. Vieira, 74.), Xhaka – Saka, Ödegaard (Smith Rowe, 74.), Martinelli – Jesus. Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Antony (35.), Rashford (66., 76.), ill. Saka (60.)

TOVÁBBI EREDMÉNYEK A FORDULÓBÓL
Vasárnap játszották
Brighton–Leicester City 5–2
(L. Thomas 10. – öngól, Caicedo 15., Trossard 64., Mac Allister 71., 90+7. – az elsőt 11-esből, ill. Iheanacho 1., Daka 33.)

Szombaton játszották
Aston Villa–Manchester City 1–1 (Bailey 74., ill. Haaland 50.)
Brentford–Leeds United 5–2 (Toney 30. – 11-esből, 43., 58., Mbeumo 82., Wissy 90+2., ill. Sinisterra 45+1., Marc Roca 79.)
Newcastle United–Crystal Palace 0–0
Nottingham Forest–AFC Bournemouth 2–3 (C. Kouyaté 33., B. Johnson 45+2. – 11-esből, ill. Billing 51., Solanke 63., J. Anthony 87.)
Tottenham Hotspur–Fulham 2–1 (Höjbjerg 40., Kane 75., ill. A. Mitrovics 83.)
Wolverhampton Wanderers–Southampton 1–0 (Daniel Podence 45+1.)
Chelsea–West Ham United 2–1 (Chilwell 76., Havertz 88., ill. Antonio 62.)

Everton–Liverpool 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 6 5 1 14–7 +7 15
2. Manchester City 6 4 2 20–6 +14 14
3. Tottenham 6 4 2 12–5 +7 14
4. Brighton & Hove Albion 6 4 1 1 11–5 +6 13
5. Manchester United 6 4 2 8–8 0 12
6. Chelsea 6 3 1 2 8–9 –1 10
7. Liverpool 6 2 3 1 15–6 +9 9
8. Brentford 6 2 3 1 15–9 +6 9
9. Leeds United 6 2 2 2 10–10 0 8
10. Fulham 6 2 2 2 9–9 0 8
11. Newcastle 6 1 4 1 7–6 +1 7
12. Southampton 6 2 1 3 7–10 –3 7
13. Bournemouth 6 2 1 3 5–18 –13 7
14. Wolverhampton 6 1 3 2 3–4 –1 6
15. Crystal Palace 6 1 3 2 7–9 –2 6
16. Everton 6 4 2 4–6 –2 4
17. Aston Villa 6 1 1 4 5–10 –5 4
18. West Ham 6 1 1 4 3–8 –5 4
19. Nottingham Forest 6 1 1 4 4–14 –10 4
20. Leicester City6158–16–81
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik