PL: II. Erzsébet királynő emléke előtt tisztelegve elhalasztják a hétvégi fordulót

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.09. 12:41
null
II. Erzsébet brit királynő csütörtökön hunyt el (Fotó: Getty Images)
Ahogyan azt várni lehetett, II. Erzsébet királynő emléke előtt tisztelegve elhalasztják az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) soron következő fordulóját. Ennek értelmében nem rendezik meg a szombati, a vasárnapi és a jövő hétfői mérkőzéseket – olvasható a liga közleményében.

 

Mint arról a Nemzeti Sport is beszámolt, életének 97. esztendejében elhunyt II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodója.

A Premier League-ben szereplő klubok péntek reggel megbeszélést tartottak, és tisztelegtek a királynő emléke előtt. Az a döntés született, hogy gyászuk kifejezéseként az angol élvonalban elhalasztják a 7. forduló mérkőzéseit, így szombatiakat, a vasárnapiakat, valamint a hétfő estit is.

Richard Masters, a Premier League vezérigazgatója az alábbiakat mondta.

„Mi és a klubjaink szeretnénk tisztelegni őfelsége hosszú és kitartó uralkodása előtt. A leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodónként inspirációt jelent mindenki számára” – idézte a vezérigazgató szavait a premierleague.com.

A közlemény megjegyzi, hogy a gyászidőszak alatt a bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatban hozott döntésekről időben tájékoztatni fognak.

 

Az angol másodosztályú bajnoki mérkőzéseket sem rendezik meg a héten, hasonlóképpen tesznek a skót, a walesi és az északír profi ligákban is.



Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
18 órája

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
19 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23
Ezek is érdekelhetik