MU: hivatalosan is bemutatták a 100 millió eurós Antonyt

P. O. T.P. O. T.
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 15:49
null
Antony az angol rekordbajnoknál bizonyíthat (Fotó: manutd.com)
Ahogy korábban megírtuk, a Premier League-ben szereplő Manchester United szerződtette az Ajax brazil válogatott szélsőjét, Antonyt, akit a szerződéskötést követően be is mutattak az Old Traffordon.

 

„A pályafutásom szempontjából ez egy hihetetlen pillanat, hiszen a világ egyik ikonikus klubjához csatlakozhattam. Hálás vagyok mindenkinek, aki hitt bennem, legfőképp a családomnak, az edzőimnek és csapattársaimnak, mert nélkülük nem jutottam volna el idáig. Erik Ten Hag hozzáállása a játékhoz és edzői stílusa a legjobbat hozta ki belőlem az Ajaxnál, és izgatottam hallgattam, amit a manchesteri terveiről, ambícióiról mondott. Fantasztikus volt az Ajaxnál eltöltött idő, örökre hálás leszek a belém fektetett bizalomért, de most készen állok a következő kihívásra, és alig várom, hogy csatlakozhassak az új csapattársaimhoz a Manchester Unitednél” – mondta Antony a szerződésének aláírását követően.


A 22 éves játékos 2027 nyaráig kötelezte el magát a manchesteri alakulathoz, valamint a megállapodás további egyéves hosszabbítási opciót is tartalmaz.


John Murtough, a Manchester United sportigazgatója elmondta: „Antony az európai futball egyik legizgalmasabb fiatal tehetsége, és pontosan olyan profillal rendelkezik, amilyenre Eriknek szüksége van.”


Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
4 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
4 órája

Legutóbb a Manchester Unitednél dolgozott az új kenyai kapitány

Minden más foci
4 órája

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
7 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03
Ezek is érdekelhetik