PL: Nem érdemeltünk többet a döntetlennél – Jürgen Klopp

Vágólapra másolva!
2022.08.07. 10:36
null
Klopp nem volt elégedett csapata játékával (Fotó: AFP)
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójában a Liverpool csupán döntetlent játszott az újonc Fulhammel. Jürgen Klopp, a Pool menedzsere szerint csapata az ellenkezőjét csinálta annak, amit kellett volna.


„Egy nagyon rossz meccsen szereztünk egy pontot. A hozzáállás az elején nem volt megfelelő, nem érdemeltünk többet. Az ellenkezőjét csináltuk annak, amit szerettünk volna”
– idézi a BBC Jürgen Klopp mérkőzés utáni nyilatkozatát.

A német szakember hozzátette, elég száraz volt a pálya.

A Liverpoolnak több sérültje is van a középpályáról, ráadásul Thiago Alcantarát is le kellett cserélni a Fulham ellen.

„Van elég középpályásunk, csak néhányan sérültek meg. Ez nem jó helyzet, s nem tetszik, meg kell nézni, hogy reagálunk erre, de az biztos, hogy nem esünk pánikba.”

A találkozó után kiemelte Darwin Núnez játékát.

„Nagyszerű gólt lőtt, s még egyet, talán kettőt is szerezhetett volna még. Sokszor került helyzetbe, ez nagyon jó.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Fulham–Liverpool 2–2
(A. Mitrovics 32., 72. – a másodikat 11-esből, ill. Núnez 64., Szalah 80.)

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
3 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
14 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
2025.05.09. 12:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik