PL: a Chelsea csaphat le a Man. City kiszemeltjére

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.02. 12:44
null
Marc Cucurelláért 50 millió fontot fizetne a Chelsea (Fotó: AFP)
A Sky Sports értesülései szerint az angol Chelsea 50 millió fontos ajánlatot készül tenni a Brighton spanyol balhátvédjéért, Marc Cucurelláért, akit korábban az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) címvédő Manchester City szemelt ki magának az Arsenalhoz távozó Olekszandr Zincsenko pótlására.

A portál úgy tudja, a Brighton által tavaly 15 millió fontért a spanyol Getafétól megszerzett Marc Cucurelláért előrehaladott tárgyalásokat folytat a Chelsea, miután a „sirályok” 50 millió fontot szeretnének kapni a balhátvédért, miközben a címvédő Manchester City csupán 30 millió fontot ajánlott érte, így a 24 éves spanyolért folytatott csatában jelenleg a londoniak állnak nyerésre.

A Brightonnál az év játékosának is megválasztott Cucurellától csak megfelelő ajánlat esetén válnának meg, hiszen még négy év van hátra a szerződéséből.

A Sky Sports megjegyezte azt is, az üzlet azon is múlhat, hogy a spanyol Barcelona megszerzi-e a Chelsea-től a 31 éves balhátvédet, Marcos Alonsót vagy a londoniak csapatkapitányát, César Azpilicuetát, akinek még egy évig élő szerződése van a „kékekkel”.

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
3 órája

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
5 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik