PL: a Brentfordnál folytatja a Lazio válogatott kapusa

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 08:27
null
Thomas Strakosha a Brentfordnál folytatja pályafutását (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford FC-nél folytatja pályafutását az albán válogatott kapus, Thomas Strakosha, aki szerződése lejártával távozott az olasz Laziótól, és három plusz egyéves szerződést kötött a „darazsakkal.”

A 27 éves Strakosha még utánpótláskorú játékosként a görög Panioniosztól érkezett 2012-ben a Lazióhoz, melynek felnőttcsapatát 2016 óta erősíti, miután 2015-ben egy évre kölcsönbe a Salernitánához került, majd a rómaiaknál minden sorozatot figyelembe véve több mint 200 mérkőzésen lépett pályára, de 2022 nyarán lejáró szerződését nem hosszabbította meg, így szabadon igazolható játékosként írt alá.

A Brentfordnak Strakosha a harmadik nyári szerzeménye Aaron Hickey és Kean Lewis-Potter után, de a „darazsak” a stábot is megerősítették a nyáron, hiszen a Mol Fehérvár FC-től tíz év után távozott a játékosmegfigyelő, Balogh Tamás, akit vezető kelet-európai tanácsadóként alkalmaznak a Brentfordnál is.

Legfrissebb hírek

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Vlahovics megint szuper csere volt a Juvéban; az Udinese nagyon megtréfálta az Intert

Olasz labdarúgás
2025.08.31. 22:44
Ezek is érdekelhetik