PL: angol válogatottal erősít a Manchester City – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 07:54
null
Kalvin Phillips a Manchester Cityhez igazolhat (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az angol bajnoki címvédő Manchester City mindenben megállapodott a Leeds Uniteddal a válogatott középpályás, Kalvin Phillips átigazolása kapcsán, már csak a játékossal kell megegyeznie a személyes feltételekben.

A Sky Sports arról ír, hogy a Manchester City 45 és 50 millió font körüli összegért szerezheti meg a Leeds saját nevelésű középpályását, aki megfelelő pótlása lehet a klubot kilenc év után idén nyáron elhagyó Fernandinhónak. A portál megjegyzi, hogy a Citynek még Phillipsszel is meg kell egyeznie a feltételekben, illetve a 23-szoros angol válogatott középpályásra még egy kötelező orvosi vizsgálat is vár.

Arról is írnak, hogy a két klub egy másik átigazoláson is dolgozik, hiszen a Leeds ötmillió fontért szeretné szerződtetni a manchesteri kékek U18-as angol válogatott középpályását, a mindössze 18 esztendős Darko Gyabit.

Legfrissebb hírek

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
33 perce

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik