Arsenal: mindenben megegyeztek, Gabriel Jesus a héten aláír

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.06.27. 07:15
null
Gabriel Jesus az Arsenal negyedik nyári érkezője lesz (Fotó: AFP)
Az átigazolási ügyekben mindig jól jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano információi szerint az Arsenal és a Manchester City megegyezése után az észak-londoniak Gabriel Jesusszal is megállapodtak a személyes feltételekről, így minden bizonnyal már a napokban véglegesítik az üzletet.

 

Romano úgy tudja, a 25 éves brazil támadó 2027 júniusáig érvényes szerződést ír alá, s a héten utazik Angliába, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, új klubja ezután jelentheti be hivatalosan az átigazolást.

Az Arsenal 45 millió fontot fizet Gabriel Jesusért, akinek szerződtetésében Mikel Arteta menedzser és Edu technikai igazgató is kulcsszerepet játszott.

Jesus az „ágyúsok” negyedik nyári érkezője Matt Turner, Marquinhos és Fábio Vieira után, a következő célpont Raphinha lehet. Az Arsenal már leszervezett a hétre egy találkozót a játékos klubjával – a Leeds 65 millió fontot szeretne kapni a kilencszeres brazil válogatott futballistáért.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33
Ezek is érdekelhetik