Arsenal: megszületett a megállapodás a Porto középpályásával – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 12:49
null
Fábio Vieira a portugálok egyik legnagyobb tehetsége (Fotó: AFP)
Hivatalos közleményben jelentette be az FC Porto, hogy megválik Fábio Vieirától, a középpályás az Arsenalban folytatja a pályafutását. A portugál játékos pénteken esik át az orvosi vizsgálatokon és írja alá a szerződését. 

Fabio Vieira 35 millió euró fejében költözik Portóból az angol fővárosba, ez az összeg 5 millióval növekedhet bizonyos célok elérése után – írja hivatalos közleményében a portugál csapat. A középpályás pénteken esik át az orvosi vizsgálatokon és írja alá a szerződését, amely várhatóan öt évre szól majd.

A 22 éves játékos a portugál labdarúgás egyik nagy tehetsége. Vieira a Porto utánpótlásában nevelkedett és több poszton, bal oldali és támadó középpályásként is bevethető. A 2021–2022-es idényben összesen 39 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon 7 gólt szerzett és 16 gólpasszt osztott ki.

FRISSÍTÉS: az ágyúsok kedden jelentették be Vieira érkezését.



 

Legfrissebb hírek

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
22 órája

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21
Ezek is érdekelhetik