Elismerés: díjat kapott a Manchester United „mindig mosolygós” recepciósa

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 13:59
null
Kath Phipps 54 éve dolgozik az MU-nál (Fotó: manutd.com)
Mint ismert, Jürgen Klopp (Liverpool) lett a 2021–2022-es Premier League-évad legjobb menedzsere, s a Sir Alex Ferguson-trófeát maga az edzőlegenda adta át neki. De nemcsak ő részesült elismerésben, hanem a futballért tett szolgálataiért a Manchester Unitednél már 54 éve recepciósként dolgozó Kath Phipps is – számolt be az MU a hivatalos honlapján.

Az idős hölgyet Londonban maga Sir Alex Ferguson díjazta egy szívhez szóló beszéd után, de felment vele a színpadra Michael Carrick is, David Beckham és Phil Neville pedig megható videoüzenetben köszöntötte őt.


A 81 esztendős Kath Phipps 1968 óta dolgozik recepciósként a Manchester Unitednél, SAF és a megszólaló játékosok is nem győzték hangsúlyozni, milyen sokat köszönhetnek neki ők és a klub is.



„1968 szeptemberében jelentkeztem a pozícióra, és néhány napon belül meg is kaptam a munkát – emlékezett vissza Phipps. – Sir Alexszel dolgoztam együtt a legtöbbet, mindig mellettem volt, támogatott. Nagyszerű volt neki dolgozni.”

„Mindig mindenben egyetértettünk. Még a meccsnapokon is. Olyanok voltunk, mint a testvérek, úgy is beszélt velem” – beszélt a Fergusonnal való kapcsolatáról.

„Boldogan indult minden reggelem. Örömömre szolgált, hogy minden nap láthattam őket. Ha egy nap elmegyek, hiányozni fog ez, de még nem jött el az ideje” – tette hozzá.

David Beckham (Fotó: manutd.com)
David Beckham (Fotó: manutd.com)

„Kath, gratulálok a díjadhoz, amelyet a futballért, még fontosabb pedig, hogy a Manchester Unitedért tett szolgálataidért kaptál! – üzente Beckham.Te voltál az első, akit az edzőközpontba belépve megláttam a recepción, és te mindig mosolyogtál, mindig volt hozzám egy kedves szavad, s ezekért én örökké hálás leszek neked. Te egy csodálatos ember vagy, aki nagyon megérdemelte ezt a díjat. Élvezd az estét! Sok szeretet küldök!”

Phil Neville Miamiból gratulált.

Phil Neville (Fotó: manutd.com)
Phil Neville (Fotó: manutd.com)

„A díjak közül, amelyeket ma kiosztottak, te érdemelted meg a legjobban a sajátodat. Te voltál az oka annak, amiért minden nap mosolyogva mentem be dolgozni. Te voltál az első, akit megláttam. Mindig odajöttél megölelni, törődtél velem. Te testesíted meg mindazt, amitől különleges a Manchester United. Élvezd az estét! Tudod, hogy imádunk! Hiányzol, de remélem, hamarosan találkozunk! Ölellek!”

Gary Neville és Juan Mata is posztolt egy közös képet.


„Valahányszor meglátom őt, még nagyobb büszkeséggel tölt el, hogy ebben a klubban játszhattam” – írta Gary Neville.


A spanyol játékos, aki a nyáron elhagyja a Unitedet megjegyezte, hogy Kath Phipps testesíti meg mindazt, amit ez a klub képvisel.

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
15 perce

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
17 órája

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
17 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
20 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
22 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46
Ezek is érdekelhetik