MU: Ronaldo és Ten Hag? Marco van Basten hisz a portugálban

Vágólapra másolva!
2022.04.26. 14:43
null
Megszoksz vagy megszöksz – mi lesz <strong>Ronaldóval?</strong> (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Erik ten Hag veszi át az angol rekordbajnok Manchester United irányítását a következő idénytől. A hollandok háromszoros aranylabdás labdarúgója, Marco van Basten szerint, ha jól teljesít, akkor az új menedzsernek is számolnia kell a 37 éves Cristiano Ronaldóval – írja a Manchester Evening News.

 

Erik ten Hag érkezésével felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint Cristiano Ronaldo kiszorulhat a csapatból, sőt távozhat is, mivel a feltételezések szerint nem fogja tudni taktikailag és fizikailag azt hozni, amit a holland szakember elvár majd tőle.

„Ha Ronaldo azt a teljesítményt fogja hozni, mint a Norwich ellen, és két-három gólt rendszeresen szerez majd meccsenként, akkor nem kell őt kitenni a csapatból – jelentette ki Marco van Basten.Ronaldo olyan játékos, aki a saját útját járja, de amíg jól teljesít, helyet kell neki szorítani a csapatban. Ten Hag figyelembe fogja venni, hogy fizikailag nem kérheti azt tőle, mint amit egy 18 éves játékostól. Természetesen keményen kell majd dolgoznia, és biztos vagyok benne, hogy így is fog tenni, mert Ten Hag el fogja érni, hogy az elképzelései szerint futballozzon. Adok Eriknek egy tanácsot: ne hallgass a médiára, amikor munkába állsz!”

„Nagy figyelmet fog szentelni a munkájára (Ten Hag – a szerk.), az edzésekre és a csapatra, s biztos vagyok benne, hogy ezzel nagyot fog lendíteni a Uniteden” – tette hozzá a holland ikon.

Legfrissebb hírek

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Liverpool: Jeremie Frimpong a tökéletes pótlás

Angol labdarúgás
11 órája

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.30. 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.30. 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04
Ezek is érdekelhetik