MU: elbocsátották a klub vezető játékosmegfigyelőit

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.04.20. 13:13
null
Varane és Pogba gyengélkedése a játékosmegfigyelők hibája lenne? (Fotó: AFP)
Távozik a Manchester Unitedtól Jim Lawlor vezető játékosmegfigyelő és Marcel Bout, a klub nemzetközi megfigyelőhálózatának főnöke.

A két szakember elbocsátása az egyik első lépése John Murtough futballigazgató tevékenységének – írja a BBC.

Lawlor 2005, Bout 2014 óta szolgálta a klubot, elbocsátásukat a BBC szerint a rossz átigazolásokkal indokolta a klub vezetősége. Tevékenységük során olyan szupersztárok szerződtek a klubhoz és maradtak el a hozzájuk fűzött várakozásoktól, mint Paul Pogba, Alexis Sánchez, Donny van de Beek vagy Raphaël Varane.

A vezetőség szerint az ő szerződtetésük az ékes bizonyítéka annak, hogy az MU játékosmegfigyelő-rendszere nem működött megfelelően…

Miközben a BBC elbocsátásról ír, az MU közleménye szerint a két szakember saját döntése volt, hogy távozott…

Gary Neville, a klub korábbi játékosa, aki kommentátorként dolgozik, a Twitteren azt írta, Lawler csak bűnbaknak lett kikiáltva, ugyanis évek óta alig volt beleszólása az átigazolásokba.

Ralf Rangnick vezetőedző a Liverpooltól elszenvedett 4–0-s bajnoki vereség után azt mondta, a nyáron legalább tíz új labdarúgóra lenne szüksége a Manchester Unitednak ahhoz, hogy versenybe szállhasson az angol bajnoki címért.

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik