Burnley: távozik a csapat éléről Sean Dyche – hivatalos

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 12:16
null
Sean Dyche kilenc és fél évig irányította a Burnleyt (Fotó: AFP)
A Burnley FC vezetősége hivatalos közleményben jelentette be, hogy menesztik Sean Dyche menedzsert. Vele együtt távozik Ian Woan asszisztens, Steve Stone, az első csapat edzője és Billy Mercer kapusedző is.

Sean Dyche volt a Premier League-ben legrégebb óta szolgálatban lévő menedzser, kilenc és fél évig ült a Burnley kispadján. Ebben az időszakban kétszer juttatta fel a csapatot az első osztályba, ugyanennyiszer végzett az első tízben és bejutott az Európa-liga selejtezőjébe is, 51 év után először.

„Először is szeretném megköszönni Sean és a stáb munkáját az elmúlt évtizedben. A Turf Mooron töltött ideje alatt elért érdemeit a pályán és azon kívül is tisztelik a játékosok, a stáb, a szurkolók és a labdarúgás közössége” – írja Alan Pace, a klub elnöke.

„Habár ez az idény csalódást keltő, és amíg ennek a döntésnek a meghozatala hihetetlenül nehéz volt, azt gondoljuk, hogy a következő nyolc mérkőzésre szükséges a változás ahhoz, hogy a Premier League-ben maradjunk.”

A klub Dyche utódját nem nevezte meg, a további bejelentés még várat magára.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43

Liverpool: Szoboszlai önzetlen játéka áll Szalah bődületes idénye mögött

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:18
Ezek is érdekelhetik