MU: „Nem kérdeztem meg, hogy boldog-e itt” – Rangnick CR-ről

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.11. 16:40
null
Ralf Rangnick számára most csak az a fontos, hogy Cristiano Ronaldo újra egészséges (Fotó: Getty Images)
A Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere, Ralf Rangnick a Tottenham Hotspur elleni hétvégi bajnokit megelőzően tartott sajtótájékoztatót. Természetesen a Cristiano Ronaldo távozásáról szóló pletykákkal kapcsolatban is kapott kérdéseket.   

Az MU portugál sztárja, Cristiano Ronaldo hivatalosan sérülés miatt hagyta ki a múlt hétvégi, Manchester City elleni (4–1-re elvesztett) derbit, de ezt az indoklást többen is megkérdőjelezték. Az angol sajtóban olyan hírek röppentek fel, melyek szerint CR és az MU menedzsere, Ralf Rangnick között volt egy kisebb konfliktus, a The Athletic pedig arról írt, hogy Ronaldo még a városi rangadó előtt hazautazott Portugáliába.

„Hinnem kell az orvosi stábomnak. A csapatorvos péntek reggel azt mondta nekem, Cristiano Ronaldo nem tud edzeni, mert valami van a csípőjével, és szombaton is ez volt a helyzet, ezért nem került be a keretbe” mondta CR hiányzásáról Rangnick a mérkőzést követően a Sky Sportsnak.

Ezt követően a hét közepén már arról lehetett olvasni a nemzetközi sajtóban, hogy Ronaldo ügynökével, Jorge Mendessel egyeztetett egy esetleges nyári váltással kapcsolatban. Emiatt a Tottenham Hotspur elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón természetesen CR jövőjéről is kérdezték az újságírók Rangnickot.

„Nem kérdeztem meg tőle, hogy boldog-e itt, Manchesterben. Számomra most az a fontos, hogy visszatért az edzésekre, újra egészséges, bevethető állapotban van. Meglátjuk, milyen felállást választunk a holnapi mérkőzésre” mondta.

Szintén az MU hétvégi bajnokijához tartozik, hogy a csapat másik veterán csatárja, Edinson Cavani is felépült sérüléséből, így újra Rangnick rendelkezésére állhat.


 

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
14 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
15 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
21 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Mané gólt szerzett, kiállítása után CR-ék emberhátrányban is döntőbe jutottak

Minden más foci
2025.08.19. 16:05

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik