FA-kupa: a szövetség segít a Pool- és Man. City-szurkolóknak az utazásban

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.03.22. 11:13
null
A Wembleyben rendezik az FA-kupa döntőjét (Fotó: AFP)
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) bejelentette: szorosan együttműködik a Liverpoollal és a Manchester Cityvel, hogy a két klub szurkolói eljussanak a Wembley Stadionba, az FA-kupa elődöntőjére.

A problémát az okozza, hogy az április 16–17-ei hétvégére a vasúttársaság felújítási munkát jelentett be, így sem Liverpoolból, sem Manchesterből nem lehet majd közvetlen vonattal elutazni Londonba.

„Több mint 64 ezer drukker lesz kénytelen autóval közlekedni akkor, amikor az utak egyébként is le lesznek terhelve a húsvéti forgalommal – írták közös közleményükben a két klub szurkolói, akik azt szeretnék, ha a mérkőzést nem a fővárosban rendeznék. – A másik elődöntőben a Chelsea és a Crystal Palace csap össze, ott van értelme a Wembleynek, a Liverpool és a City esetében nincs. A két város kevesebb mint 40 mérföldre fekszik egymástól, és több olyan stadion is van a környéken, amelyben meg lehetne rendezni ezt a fontos találkozót.”

Az FA állásfoglalásában annyit közölt, hogy a két érintett egyesülettel közösen keresi a megoldást, tárgyal az illetékes vasút- és busztársasággal is, hogy a nézők oda- és hazajutását segítse.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik