PL: idén januárban négyszer annyit költöttek a klubok, mint tavaly

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.02.01. 16:03
null
Illusztráció: AFP
Az angol labdarúgó Premier League klubjai körülbelül 355 millió eurót költöttek a januári átigazolási időszakban, ez a tavalyi adat négyszerese, és négy éve a legmagasabb összeg. A szigetországi kiadások több mint fele öt olyan egyesülethez köthető, amely a tabella utolsó negyedében áll – derül ki a Deloitte könyvvizsgáló cég keddi kimutatásából.


A közelmúltban szaúdi tulajdonba került Newcastle United (18.) több mint 40 millió eurót fizetett az Olympique Lyonnak a középpályás Bruno Guimaraesért, a Burnley-nek pedig 30 milliót a csatár Chris Woodért. A legdrágább januári igazolás a kolumbiai Luis Díaz, aki körülbelül 45 millióért szerződött az FC Portótól a Liverpoolhoz.

A Deloitte szerint az öt nagy európai bajnokság – az angol, a német, a spanyol, az olasz és a francia – tekintetében a PL klubjaié volt a januári költések csaknem ötven százaléka. A kontinens legnagyobb értékű üzletét a Juventus kötötte, amely több mint 80 millió euróért szerezte meg a Fiorentinától a szerb támadót, Dusan Vlahovicsot.

(MTI)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 23 18 3 2 55–14 +41 57
2. Liverpool 22 14 6 2 58–19 +39 48
3. Chelsea 24 13 8 3 48–18+30 47
4. Manchester United 22 11 5 6 36–30 +6 38
5. West Ham United 23 11 4 8 41–31 +10 37
6. Arsenal 21 11 3 7 33–25 +8 36
7. Tottenham Hotspur 20 11 3 6 26–24 +2 36
8. Wolverhampton 21 10 4 7 19–16 +3 34
9. Brighton & Hove Albion 22 6 12 4 23–23 0 30
10. Leicester City 20 7 5 8 34–37 –3 26
11. Aston Villa 21 8 2 11 28–32 –4 26
12. Southampton 22 5 10 7 26–34 –8 25
13. Crystal Palace 22 5 9 8 31–34 –3 24
14. Brentford 23 6 5 12 26–38 –12 23
15. Leeds United 21 5 7 9 24–40 –16 22
16. Everton 20 5 4 11 24–35 –11 19
17. Norwich City 22 4 4 14 13–45 –32 16
18. Newcastle United 21 2 9 10 21–43 –22 15
19. Watford 20 4 2 14 23–40 –17 14
20. Burnley1819816–27–1112
Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik