Liverpool: újabb „pofont” kapott a kijevi BL-döntő antihőse

Vágólapra másolva!
2022.02.02. 07:13
null
Ha a sajtóhírek igazak, Loris Karius liverpooli karrierje lényegében véget ért (Fotó: AFP)
A Liverpool Echo beszámolója szerint kikerült a Liverpool Premier League-keretéből Loris Karius, ugyanis a német kapus helyére regisztrálták a 25 fős névsorba Luis Díazt. A kolumbiai válogatott támadóért 45 millió euró körüli vételárat fizetett ki Jürgen Klopp csapata a téli átigazolási időszakban.

 

 

A liverpooli portál emlékeztet, a Premier League szabályai szerint – a 21 évnél fiatalabb játékosokat nem számolva – legfeljebb 25 főt nevezhet az idényben egy-egy klub. A kereten időről időre lehet változtatni, s természetesen a téli átigazolási időszak is egy ilyen pont.

Ráadásul a 25 fővel sem gazdálkodhatnak szabadon a csapatok, legalább nyolc helyet ugyanis olyan labdarúgónak kell betöltenie, aki saját nevelésnek számít, azaz 21 esztendős kora előtt legalább három éven át Angliában futballozott. Az így fennmaradó 17 hely pedig már mind foglalt volt, amikor Díazt bejelentette a Liverpool.

Az Echo szerint logikus döntés született, a 2018-as kijevi Bajnokok Ligája-döntő óta a csapat színeiben egyetlen tétmeccsen sem szereplő Loris Karius – aki időközben kölcsönben a Besiktast és az Union Berlint is megjárta – került ki Kloppék PL-keretéből. Emlékezetes, hogy a Real Madrid ellen elbukott 3–1-es fináléban két kapitális hibát is elkövetett a német kapus.

Karius iránt az elmúlt hónapokban a német élvonalbeli Greuther Fürth állítólagos érdeklődéséről lehetett hallani, de az üzletből nem lett végül semmi.

A 28 éves futballista szerződése a nyáron jár le az Anfield Roadon, és a mostani döntés után aligha maradt kétség a távozását illetően.

 

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
6 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04
Ezek is érdekelhetik