Arsenal: „Csak Artetával volt gondom” – Aubameyang a távozásáról

Vágólapra másolva!
2022.02.03. 15:57
null
Aubameyang Arteta miatt távozott az Arsenaltól (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Arsenal labdarúgócsapatával szerződést bontó Pierre-Emerick Aubameyang szabadon igazolhatóként szerződött az FC Barcelonához. A gaboni csatár a hivatalos bemutatását övező első hivatalos sajtótájékoztatóján több témát is érintett: többek között elárulta, azért távozott a londoniaktól, mert megromlott a viszonya a menedzserrel, Mikel Artetával.

 

A 32 éves Aubameyang szerdán három és fél éves szerződést kötött az FC Barcelonával, miután közös megegyezéssel szerződést bontott az Arsenallal. Sejteni lehetett, hogy távozásának hátterében a Mikel Artetával való elmérgesedett viszonya áll – fegyelmi okok miatt december óta nem játszott –, azonban a csatár most maga is beismerte, ez vezetett a szakításhoz.

„Az utolsó néhány hónapom az Arsenalnálnehéz volt. Semmi rosszat nem akartam tenni. Csak Artetával volt gondom. Nem mondhatok többet, nem voltam boldog – mondta a sajtótájékoztatón Aubameyang, aki szerdán arról írt az Instagram-oldalán, hogy csalódás volt számára valódi búcsú nélkül eljönni. – Ő hozta meg ezt a döntést (nem nevezte meccskeretbe a játékost – a szerk.). Nem volt boldog, én pedig nyugodt maradtam.”

Mindemellett a támadó elmondta, egy álma vált valóra azzal, hogy a Barcában játszhat, s noha pontos célkitűzése nincs a gólokat illetően, reméli, sok találatával segítheti a gárdát.

„Mentálisan készen állok. Már egyeztettem Xavival, aki azt szeretné, hogy középcsatárt játsszak, de ha azt kérné, hogy a széleken futballozzak, azt is gond nélkül teljesíteném.”

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik