Videó: a nem pókerarcú Phil Jones két legmulatságosabb megmozdulása

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 16:27
Mint ismert, január elején a Wolverhampton ellen két év után visszatért a pályára sérüléséből a Manchester United középhátvédje, Phil Jones. A 29 éves védőnek több érdekes megmozdulása is volt az eddigi pályafutása során, ezek közül a két legérdekesebbet mutatjuk meg. A zenei aláfestés csak emeli az összhatást!

Noha Phil Jones nevéről a sérülései és különleges arckifejezései juthatnak elsőre az eszünkbe, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy mekkora tehetségnek indult. Sam Allardyce (akinek még a Blackburnben volt a játékosa 2010-ben 11 hónapig) például úgy vélekedett róla, mint a két legjobb fiatal játékos egyike, akivel valaha együtt dolgozott.

„Minden bizonnyal egyike annak a két legkiemelkedőbb fiatal játékosnak, akivel valaha együtt dolgoztam, s mivel vezetőedzőként több mint ezer meccs van a hátam mögött, ez jól mutatja, hogy milyen jónak is tartom őt” – olvashatók Allardyce szavai a utddistrict.co.ukon.


Sokan már nem emlékeznek rá, pedig Sir Alex Ferguson utolsó idényében kulcsszerepet játszott a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén (1–1) azzal, hogy a középpályán levette a pályáról az akkor csúcsformában lévő Mesut Özilt.

Jonesra a hosszú sérülései miatt nem nagyon számíthatott a Manchester United aktuális menedzsere az elmúlt években (Ferguson 2013-as, nyolc és fél évvel ezelőtti visszavonulása óta csupán 169 mérkőzésen lépett pályára), ha pedig egészséges volt, a játékhiány miatt sok hibát követett el. Ettől függetlenül a harcossága, az akarása és a klub iránti szeretete miatt nagyon szeretik az Old Traffordon. Az MU Wolves elleni hazai veresége után (amelyen a „vörös ördögök” oldaláról ő volt a legjobb) például könnyezve hagyta el a pályát vastaps kíséretében. 712 nap után játszott újra!



Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
20 perce

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
4 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
11 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05
Ezek is érdekelhetik