PL: Ödegaard esése tiszta tizenegyes volt – Stuivenberg

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 13:46
null
Albert Stuivenberg szerint frusztráló a nulla pont (Fotó: AFP)
A pozitív koronavírusteszt miatt kényszerpihenőre ítélt Mikel Arteta távollétében Albert Stuivenberg dirigálta az Arsenalt a Manchester City elleni, 2–1-re elveszített szombati Premier League-meccsen. A holland tréner kulturáltan, visszafogottan, de egyértelműen kritizálta a játékvezetést az Arsenal honlapján.


Stuivenberg a büntetőkről és Gabriel piros lapjáról:

„Nos, csalódott vagyok, hogy nem szereztünk három pontot ezen a mérkőzésen. Ez a legfrusztrálóbb, ugyanakkor büszke vagyok a játékosok teljesítményére. Természetesen voltak döntő pillanatai a méeccsnek. Az első félidőben ott volt Ödegaard ütközése Edersonnal, ami tiszta tizenegyes volt. A második félidőben Mahrez esése után megadták a büntetőt a Citynek, és ezt nem tartom következetesnek. Gabriel kiállítása szintén fontos pillanat volt, de tíz emberrel is nagyszerűen játszottunk egy nagyon erős csapat ellen. Ami Gabriel első sárga lapját illeti, ő elmondta nekem, hogy nem beszélt csúnyán, csupán tett egy megjegyzést Ödegaard esetével kapcsolatban. Nulla ponttal távozni eléggé idegesítő.”

Ödegaard és Ederson ütközése

A Manchester City elleni taktikáról:

„Az első félidőben voltak lehetőségeink, letámadtuk őket. Ezt olykor meg tudták törni, ám a City nagy csapat, rengeteg klasszis játékossal. A letámadás eredményeként többször megszereztük a labdát a térfelükön, ezt akartuk folytatni, de egy olyan együttes ellen, mint a City, néha kénytelen vagy visszahúzódni a saját térfeledre. Ilyenkor összeszedetten kell védekezni, és a megfelelő pillanatban ellentámadásokat vezetni. Néhányszor egész jól csináltuk.”

Legfrissebb hírek

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
7 órája

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23
Ezek is érdekelhetik