PL: megvan az Everton második téli szerzeménye

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.04. 18:18
null
Ismét védőt igazoltak a liverpooliak (Fotó: Everton, Twitter)
Nem titkolt szándéka az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Evertonnak, hogy megerősítse a védelmét. Korábban már bejelentette az ukrán bal oldali hátvéd, Vitalij Mikolenko érkezését, kedden pedig a hivatalos honlapján tudatta, hogy átigazolta a skót Rangerstől a 20 éves jobb oldali védőt, Nathan Pattersont. 

 

Az Everton nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizetett az öt és fél évre aláíró jobb oldali hátvédért, azonban a mértékadó Transfermarkt úgy tudja, 14 millió euró volt a vételár.

Fiatal kora ellenére Patterson már hatszor szerepelt a skót válogatottban, sőt, a Moldova elleni novemberi vb-selejtezőn be is köszönt.

Nem a skót volt az első igazolása liverpooliaknak az idei téli átigazolási idényben: Vitalij Mikolenkót, a Dinamo Kijevtől szerződtették.

Patterson nyolc évesen csatlakozott a Rangers akadémiájához, 2020 januárjában már debütált a felnőttcsapatban, és az elmúlt idényben veretlenül lett bajnok a glasgow-i gárdával.

„Könnyű volt meghozni a döntést. Az Everton egy masszív klub gazdag történelemmel, a szurkolói pedig fantasztikusak. Egyértelmű, hogy jelenleg nem állunk ott a bajnokságban, ahol szeretnénk, de biztos vagyok benne, hogy ezen változtatni fogunk” – mondta a skót védő.


Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
1 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
4 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
5 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
23 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26
Ezek is érdekelhetik