PL: a Man. City Erling Haaland legvalószínűbb következő állomáshelye

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 13:26
null
Elring Haaland vajon már a Manchester Cityvel szemez? (Fotó: AFP)
Brit sajtóhírek szerint Erling Haaland a Manchester City első számú kiszemeltje a támadószekció nyári megerősítésére. Ha a norvég támadó szerződtetése ennek ellenére sem jönne össze, akkor Alexander Isak, Dusan Vlahovics vagy Harry Kane kerülhet fókuszba – teszi hozzá a The Athletic.

 

David Ornsteinnek, a lap szerzőjének beszámolója szerint a Manchester City vezetősége eltökélte, hogy nyáron Angliába csábítja a Borussia Dortmund norvég támadóját. A The Athleticen megjelentek szerint a következő hetekben többször is egyeztetnek majd Haaland képviselőivel a közös folytatásról – az azonban valószínűtlen, hogy már a téli átigazolási időszakban létrejöjjön a klubváltás.

Ornstein úgy tudja, hogy Haaland is szívesen lenne a City futballistája, miután a Real Madridnál bezáródni látszik számára az ajtó. A királyiak első számú célpontja Kylian Mbappé, korunk két legígéretesebb támadójának egyidejű szerződtetésére pedig Florentino Pérez klubelnöknek sincs elegendő erőforrása. A beszámoló szerint bár a Bayern München, a Barcelona, a PSG és Manchester United is a lehetséges kérők között van, egyik csapat sem tud versenyezni a City ajánlatával.

Pep Guardioláéknak ezzel együtt is akad B-, no meg C-tervük: ha a 21 éves norvégról lemaradnának, a Real Sociedadban játszó Alexander Isak vagy a firenzei Dusan Vlahovics lehet a City nyári csatárszerzeménye. Ornstein szerint Harry Kane neve is ott lehet a „kalapban”, de mivel júliusban már 29 éves lesz, kisebb a szerepe a csapat terveiben.

 

Legfrissebb hírek

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundba igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.08. 18:03

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Szikora Melinda a Borussia Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Kézilabda
2025.05.15. 14:19

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

A Leverkusen egy négyest kapott a Dortmundtól Xabi Alonso búcsúján

Német labdarúgás
2025.05.11. 21:26
Ezek is érdekelhetik