Anglia: 88 éves rekordot állított be a listavezető Fulham

Vágólapra másolva!
2022.01.19. 09:33
null
A legutóbbi három bajnokijukon 19 gólnak örülhettek a Fulham játékosai (Fotó: AFP)
Nyolcvannyolc éves rekordot állított be az angol labdarúgó másodosztályban listavezető Fulham együttese azzal, hogy sorozatban három mérkőzésén is legalább hat gólt szerzett – adta hírül a távirati iroda.

A londoni csapat kedd este 6–2-re verte meg a vendég Birmingham Cityt, ezt megelőzően szombaton a Bristol Cityt győzte le 6–2-re, míg egy héttel ezelőtt a Reading stadionjában nyert 7–0-ra.

Ehhez hasonló szériára angol együttes legutóbb az 1933–1934-es idényben volt képes, akkor a Chester City produkált ilyen sorozatot (a harmadik vonalban: Rochdale 7–1, Accrington Stanley 7–0, Darlington 8–0 – a szerk.).

A Fulham 27 forduló után ötpontos előnnyel áll az élen a Championship tabelláján, szombaton a 8. helyezett Stoke City vendége lesz.

A Fulham egyébként az eddigi 26 bajnoki mérkőzésén ebben az idényben kereken 70 alkalommal volt eredményes, ami éppen 26 találattal több, mint a második legeredményesebb Blackburn Rovers által elért 44 gól.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
9 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Sheffieldben folytathatja pályafutását Jamie Vardy – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.28. 11:54

Feljutottak a Premier League-be, mégis meneszthetik az edzőt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.23. 14:39

Új fejezet kezdődik Luka Modric életében a Swansea-nál – De mit tartogat ez számára?

Angol labdarúgás
2025.04.22. 10:33
Ezek is érdekelhetik