PL: a Manchester United szombati meccsét is elhalasztották

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.16. 17:44
null
Az MU-nál futballisták és dolgozók is karanténban vannak koronavírusos-fertőzés miatt (Fotó: AFP)
Újabb meccseket kell elhalasztani az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League): csakúgy, mint a korábban bejelentett Leicester City–Tottenham összecsapást – amit ma este játszottak volna le a csapatok –, a Manchester United szombati, Brighton elleni bajnokiját is el kell halasztani koronavírus-fertőzések miatt. Csütörtök este aztán kiderült, további négy hétvégi meccset sem tudnak megrendezni az élvonalban.

 

Múlt héten a Tottenham volt az angol klubok közül az első, amely halasztást kért a meccseire, mert több mint egy tucat játékos és stábtag teszteredménye lett pozitív. A Spurs sem a Rennes elleni, múlt csütörtöki Európa-konferencialiga-meccsére, sem a Brighton elleni hétvégi bajnokijára nem tudott kiállni. Csütörtök délután pedig jött a hír, hogy sorozatban a harmadik – a Leicester City elleni – meccsét is el kell halasztani, mivel koronavírusos megbetegedés miatt mindkét oldal több játékosa harcképtelenné vált.

Szintén ma derült ki, hogy az eredetileg szombat délutánra kiírt Manchester United–Brighton találkozót sem tudják megrendezni, mert az MU-nál futballisták és dolgozók is karanténban vannak a fertőzések miatt. Így immár öt angol bajnokit érint az idényben a világjárvány – a héten már a Brentford és a Manchester United, valamint a Burnley és a Watford összecsapását is későbbi időpontra tették át.

A Brentford menedzsere, Thomas Frank szerdán azt javasolta, a PL vezetősége a teljes hétvégi (18.) fordulót napolja el, ezzel és a jövő heti Ligakupa-meccsek halasztásával ugyanis időt nyernének a klubok a soraik rendezésére, az edzőközpontok fertőtlenítésére, egyúttal megszakadna az öltözőkön belüli fertőzéslánc, és a játékosok jó része is reális eséllyel felépülhetne a karácsonyi fordulóra.

FRISSÍTÉS, 20.35: Csütörtök estére aztán a liga bejelentette: a Brentfordnál, a Watfordnál, a Norwich Citynél és a Leicester Citynél azonosított fertőzöttek miatt további négy találkozó marad el a hétvégén, így nem most rendezik a Southampton–Brentford, a Watford–Crystal Palace, a West Ham United–Norwich City és az Everton–Leicester City összecsapást sem.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
DECEMBER 18., SZOMBAT
13.30:
Manchester United–Brighton (Tv: Spíler1) – elhalasztva
16.00: Aston Villa–Burnley
16.00: Southampton–Brentford – elhalasztva
16.00:
Watford–Crystal Palace – elhalasztva
16.00: West Ham United–Norwich City – elhalasztva
18.30: Leeds United–Arsenal (Tv: Spíler1)

DECEMBER 19., VASÁRNAP
13.00:
Everton–Leicester City (Tv: Digi Sport1) – elhalasztva
15.00: Wolverhampton–Chelsea
15.15: Newcastle United–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
17.30: Tottenham–Liverpool (Tv: Digi Sport1)


Legfrissebb hírek

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
10 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
Tegnap, 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Belga válogatott balhátvéd érkezett Brightonba – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.05. 18:26
Ezek is érdekelhetik