MU: Martial a Sevillába szeretne szerződni – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.21. 18:21
null
Anthony Martial egyre közelebb a United elhagyásához? (Fotó: AFP)
Anthony Martial a Sevillában folytatná karrierjét – írja a Sky Sports. Az angol lap emlékeztet, a Manchester United támadóját az elmúlt hónapokban az FC Barcelonával, az Atlético Madriddal és a Juventusszal is összeboronálták, ám a futballista a több játéklehetőség reményében Sevillát választaná.

 

Martial esetleges klubváltása jó ideje téma a nemzetközi sportsajtóban. A francia támadó ebben az idényben csupán 10 meccsen lépett pályára és mindössze egy gólt jegyez a Manchester Unitedban – a lehetőséget ő, a teljesítményét pedig a csapat szurkolói keveslik.

A ma már 26 esztendős játékos 2015-ben a Monacótól 57.6 millió euróért cserébe szerződött az angol sztárgárdához. Azóta 268 tétmérkőzésen szerepelt, 79 gólt szerzett, és 50 gólpasszt osztott ki az MU színeiben, ám egy-egy jó periódust leszámítva nem tudott húzóembere lenni az együttesnek, gyakran hátráltatták sérülések. Cristiano Ronaldo érkezésével pedig megpecsételődött a sorsa. Azóta a portugál ász mellett Marcus Rashford, Edinson Cavani, sőt Jadon Sancho és Mason Greenwood is hamarabb kap szót az MU támadószekciójában, mint ő. A 30-szoros válogatott labdarúgó helyzete ráadásul az első tapasztalatok alapján Ralf Rangnick kinevezésével sem javult.

Bár korábban a Barcelonával, az Atlético Madriddal és a Juventusszal is összeboronálták, sőt a Tottenhamnél Harry Kane lehetséges utódjaként is emlegették, a Sky Sports információi szerint Martial legszívesebben a Sevilla ajánlatát fogadná el. Az okot nem nehéz kitalálni: az említett csapatok közül itt lenne a legnagyobb esélye a kezdőcsapat állandó tagjává válni, így pedig szorgosan gyűjteni a játékperceket – nem úgy, mint az elmúlt időszakban Manchesterben tette.

Martial legutóbb december 2-án, az Arsenal ellen megnyert rangadón kapott lehetőséget. A Rangnick-érában – hivatalosan – sérülés miatt nem léphetett pályára eddig.

A Sky úgy tudja, hogy a francia csatár a napokban közli döntését a német menedzserrel és kérvényezi hivatalosan is, hogy a klub engedje el januárban.

A korábbi sajtóhírek szerint 40 millió euró körüli összeget remél az MU a támadó játékjogának értékesítéséből, de első körben egy kölcsönadás sem zárható ki.

A Sevilla jelenleg a 2. helyen áll a spanyol élvonalban.

 

Legfrissebb hírek

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
11 órája

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„A jó nem elég jó, itt a 10/10-es teljesítmény az elvárás” – Arne Slot a bajnoki rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.14. 10:49

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43
Ezek is érdekelhetik