Arsenal: baseballütővel támadtak Gabrielre – videó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 11:00
null
Gabriel a telefonját átadta az egyik támadónak
Szerencsétlenül járt az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal védője, Gabriel, akit két rabló hazáig követett még augusztusban, majd a garázsában baseballütővel rátámadott, hogy ellopja a telefonját, az óráját és a 45 ezer font (kb. 19 millió forint) értékű autóját. A kedd este kiszivárgó beszámolók szerint a játékos megvédte magát, és az elkövetők menekülésre kényszerültek.

Gabriel hivatalosan 2020. szeptember 1-jétől az Arsenal játékosa, 26 millió euróért érkezett a londoniakhoz. Csaknem egy évvel később, az egyik augusztusi estén hazáig követték, és amikor a védő beállt a garázsába, baseballütővel támadtak rá.

A Daily Mail által kedd este közzétett rendőrségi felvételen jól látható, hogy Gabriel rögtön odaadja a telefonját, majd a magasba emeli mindkét kezét. A videóról ezután csak az vehető ki, ahogy az egyik támadó kétszer megüti őt a „fegyverrel”, majd elmenekül a társával együtt.

A football.london azonban részletezi azt is, ami nem látható a felvételen. A portál úgy tudja, hogy az egyik rabló – akit az ott elejtett sapkáján lévő DNS-minta alapján azonosítottak, s egy hónapja ötéves börtönbüntetésre ítéltek más ügyben, drogkereskedelem miatt – nekirontott Gabrielnek, amikor a játékos nem akarta odaadni neki a gépjárműve kulcsát. Ám a védő ekkor arcon ütötte, dulakodni kezdtek, amiből ő került ki győztesen, hiszen az elkövetők elmenekültek.

A brazil labdarúgó egyébként a támadás idején térdsérüléssel bajlódott, és emiatt a tokiói olimpiát, a felkészülési időszakot, valamint az első három bajnoki mérkőzést is ki kellett hagynia. Azóta 11 meccsen lépett pályára kezdőként, és ezeken az összecsapásokon két gólt szerzett.


Legfrissebb hírek

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34
Ezek is érdekelhetik