Tottenham: A szurkolók küzdeni akaró csapatot érdemelnek – Conte

Vágólapra másolva!
2021.11.03. 15:01
null
Conte szerint küzdeni akaró csapatot érdemelnek a szurkolók (Fotó: AFP)
Antonio Conte, az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur kedden kinevezett vezetőedzője szerint az észak-londoni együttes szurkolói olyan csapatot érdemelnek, amelynek játékosai küzdeni akarnak azért, hogy viselhessék a csapat mezét – közölte az MTI.

 

Az 52 éves szakember a Tottenham Twitter-oldalán megjelent szerdai interjúban azt mondta, elsősorban stabilitást szeretne elérni a klubnál, amely drasztikus visszaesést produkált azóta, hogy 2019-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott.

„Megtiszteltetés és büszkeséggel tölt el ez a felkérés, most pedig szeretném meghálálni a bizalmat” – fogalmazott az olasz tréner, aki szerint az ő szakmai felfogása nagyon egyszerű.

„Látványos és jó focit kell játszanunk a szurkolóink miatt, és stabil csapatot kell építeni, amely képes a kiegyensúlyozott teljesítményre. A drukkerek megérdemlik, hogy egy versenyképes, küzdeni tudó és akaró együttest lássanak a pályán, mi pedig minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy kiérdemeljük a támogatásukat” – jelentette ki Conte, aki 2017-ben a Chelsea-t vezette angol bajnoki címig, de három olasz bajnoki trófeát nyert a Juventusszal, az előző idényben pedig az Interrel diadalmaskodott a Serie A-ban. Ez volt 11 év szünet után az első bajnoki aranya a milánói fekete-kékeknek.

„Nyáron már hívtak a Spurstől, de épp akkor fejeztem be két fontos és nagyon nehéz idényt az Inter edzőjeként, s őszintén mondom, nem éreztem megfelelőnek a pillanatot, hogy új kihívás elé nézzek. Vártam egy kicsit, időt töltöttem a családommal, mert érzelmileg még mindig az Internél töltött időszak hatása alatt voltam” – magyarázta Conte, aki csütörtök este, a holland Vitesse Arnhem elleni hazai Európa-konferencialiga-csoportmérkőzésen ül majd le először a Tottenham kispadjára.

A Spurs hétfőn menesztette a vezetőedzői posztról a portugál Nuno Espirito Santót, akinek az irányításával a kiváló augusztusi rajt után mostanra a PL kilencedik helyéig csúszott vissza a csapat, hátránya pedig 10 pont a listavezető Chelsea-vel szemben.

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik