PL: több mint egy éve nincs csapata, most a Newcastle edzője lesz – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.11.05. 15:37
null
Mit tud kihozni Eddie Howe a Newcastle Unitedból? (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a 43 éves Eddie Howe lesz a Premier League-ben szereplő Newcastle United új menedzsere. Az angol tréner korábban nyolc éven keresztül irányította az AFC Bournemoutht, amelytől 2020 augusztusában távozott, azóta nem volt csapata.

A Newcastle United új, tehetős szaúdi tulajdonosi köre hetekkel ezelőtt menesztette menedzseri posztjáról Steve Bruce-t. Azóta nem történt edzői kinevezés, de olyan nevek merültek fel a poszt betöltésére, mint Lucien Favre, Paulo Fonseca, Erik ten Hag, vagy éppen Unai Emery. Úgy tűnik, egy eddig kevesebbet emlegetett szakember lett a befutó.

Egybehangzó brit sajtóhírek és az átigazolások, kinevezések terén mindig jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano szerint ugyanis a Newcastle United új vezetőedzője a 43 éves Eddie Howe lesz, aki 2024-ig ír alá – rövidesen.

Howe 2012 és 2020 között volt az AFC Bournemouth menedzsere. Amikor átvette ott a stafétát, a csapat a negyedik liga (League Two) 23. helyén állt. Két év alatt feljuttatta a gárdát a másodosztályba (Championship), majd 2015-ben a Premier League-be. Ezt követően öt idényt az élvonalban töltött az együttes, amely egy alkalommal a felsőházban végzett (9. lett).

A 2019–2020-as kiírás végén azonban búcsúzott az AFC Bournemouth a PL-től, s Howe közös megegyezéssel szerződést bontott a klubbal – tavaly augusztus óta nem volt csapata.

Az angol Labdarúgóliga (EFL) az évtized (2005–2015) menedzserének választotta, a Premier League-ben háromszor kapta meg a hónap legjobbjának járó díjat.


 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23
Ezek is érdekelhetik