PL: megegyeztek, az idény végéig Ralf Rangnick irányítja az MU-t – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 16:42
null
Ralf Rangnick (Fotó: Getty Images)
Egybehangzó brit sajtóhírek szerint a menedzsert kereső Manchester United és a 63 esztendős Ralf Rangnick mindenben megegyezett egymással, a német tréner az idény végéig veszi át az MU irányítását.

 

A hírről elsőként a brit The Athletic újságírója, David Orstein számolt be, majd az összes mértékadó brit lap megerősítette.

Ralf Rangnickot nyáron nevezték ki az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkva sportfejlesztési vezetőjévé, ahová 2024-ig írt alá, de úgy tűnik, máris távozik.

A 63 éves német vezetőedzőként dolgozott a VfB Stuttgartnál, a Hannovernél, a Schalkénál és az RB Leipzignél is korábban. Fontos szerepe volt a Red Bull által szponzorált klubok (RB Leipzig, Red Bull Salzburg, New York Red Bulls, Red Bull Bragantino) felépítésében és felvirágoztatásában. A lipcseiek vezetőségében többször is vállalt különböző sportvezetői feladatokat.

Vezetőedzői pályafutása során a Salzburg élén két osztrák bajnoki címet és két Osztrák Kupát nyert, míg a Schalkéval egy Német Kupát és egy Német Szuperkupát zsebelt be.

Bár edzőként a legmagasabb szinten még nem nyert nemzetközi trófeákat vagy bajnoki címet, taktikai felfogásából, játékstílusából a legnagyobb jelenkori trénerek is merítenek, mint például Thomas Tuchel, vagy Jürgen Klopp. A Manchester United múlt szombaton menesztette menedzseri posztjáról Ole Gunnar Solskjaert, majd közleményben jelezte, hamarosan kinevez egy ideiglenes vezetőedzőt, aki először határozatlan időre veszi majd át a klub irányítását.

A legfrissebb hírek szerint ezt a szerepet tölti majd be Rangnick, aki a most zajló évad végéig veheti át a „vörös ördögök” irányítását.

Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
13 perce

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2 órája

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Véget ér a „magyaros korszak” Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.07.21. 17:57

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55
Ezek is érdekelhetik