FFT: szabadrúgásainak titkairól is vallott Ian Harte

Kedvcsinálóként néhány részlet a FourFourTwo interjújából:

Leginkább arról ismernek, hogy kulcsjátékosa voltál az ezredforduló környéki ikonikus Leedsnek. Szerinted mennyire volt jó az a csapat?
Ó, hihetetlen volt. Javarészt olyan srácok alkották, akik akkor kerültek ki az akadémiáról, harapni akartak, hozni a legjobbat, amit csak lehet. Rajtuk kívül ott volt még Olivier Dacourt – kőkemény a középpályán –, és Mark Viduka is csatlakozott a csapathoz. Csodás érzés volt bemenni mindennap, fantasztikus egység uralkodott, és ez a meccseken is megmutatkozott, különösen, amikor a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United ellen szerepeltünk.

Amikor végül is 2004-ben otthagytad a Leedset, váratlan döntést hoztál, és a Levante játékosa lettél. Hogy történt?
Eszem ágában sem volt elhagyni a csapatot. Volt még néhány év a szerződésemből. Marbellában tartózkodtam éppen, amikor felhívott az ügynököm, és megkérdezte, mit szólnék, ha Spanyolországban folytatnám. Nem igazán érdekelt a dolog, kérdeztem, kiről van szó. Azt válaszolta, a Levantéról, mire visszakérdeztem, hogy az meg mi. Mindenki ismeri a Valenciát, de a Levantéról kevesen hallottak, pedig ugyanabban a városban szerepelnek. Az ügynököm azt javasolta, legalább menjünk el, nézzük meg. Szemügyre vettem a stadiont, találkoztam az elnökkel, voltam az edzőpályán, ami nagyon jól nézett ki. Gyönyörű hely. A Leeds anyagi gondokkal küzdött, nagyjából százmillió fontnyi tartozást halmozott fel, és úgy látták, jobb lesz néhány futballistát lehúzni a fizetési listáról. Kevin Blackwell volt a menedzser, és megvásárolt egy másik balhátvédet, hogy leváltson. Már sokkal jobban voltam, de azt mondta, nem számít rám. Úgy voltam vele, hogy én vagyok a legjobb azon a poszton. Közölte velem, hogy nem kapok lehetőséget, és így valószínűleg ír válogatott sem lehetek. Megértem, hogy gondot okoz a fizetés, de kezelhette volna a dolgot egy kicsit jobban is.

Hogyan élték meg a többiek, amikor Keane otthagyta a 2002-es ír vébécsapatot?
Először is, csodás volt az utazás Írországból Tokióba, majd Saipan kis szigetére. Megértem Mick McCarthy és Keane álláspontját. McCarthy megnézte az edzőpályát, de ott három-négy héten át sem vágták le a füvet. Ez nem az ő hibája. Az összes felszerelésünk eltűnt az átszálláskor, erről sem tehetett. Később bántotta, hogy mindez kiszivárgott a sajtóba. Összehívott egy megbeszélést, ezt követően pedig Keane úgy döntött, hogy hazamegy. Mindkettejüket nagyon tisztelem, McCarthy adta meg az esélyt, hogy bizonyítsak az ír válogatottban. Idegesítő helyzet volt. Tudtam, hogy a szövetségi kapitány nem hibás, de megértettem Keane problémáját is. Ő volt a vezérünk, a cséká, és elvárta volna, hogy meglegyenek a körülmények.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Leginkább arról ismernek, hogy kulcsjátékosa voltál az ezredforduló környéki ikonikus Leedsnek. Szerinted mennyire volt jó az a csapat?
Ó, hihetetlen volt. Javarészt olyan srácok alkották, akik akkor kerültek ki az akadémiáról, harapni akartak, hozni a legjobbat, amit csak lehet. Rajtuk kívül ott volt még Olivier Dacourt – kőkemény a középpályán –, és Mark Viduka is csatlakozott a csapathoz. Csodás érzés volt bemenni mindennap, fantasztikus egység uralkodott, és ez a meccseken is megmutatkozott, különösen, amikor a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United ellen szerepeltünk.

Amikor végül is 2004-ben otthagytad a Leedset, váratlan döntést hoztál, és a Levante játékosa lettél. Hogy történt?
Eszem ágában sem volt elhagyni a csapatot. Volt még néhány év a szerződésemből. Marbellában tartózkodtam éppen, amikor felhívott az ügynököm, és megkérdezte, mit szólnék, ha Spanyolországban folytatnám. Nem igazán érdekelt a dolog, kérdeztem, kiről van szó. Azt válaszolta, a Levantéról, mire visszakérdeztem, hogy az meg mi. Mindenki ismeri a Valenciát, de a Levantéról kevesen hallottak, pedig ugyanabban a városban szerepelnek. Az ügynököm azt javasolta, legalább menjünk el, nézzük meg. Szemügyre vettem a stadiont, találkoztam az elnökkel, voltam az edzőpályán, ami nagyon jól nézett ki. Gyönyörű hely. A Leeds anyagi gondokkal küzdött, nagyjából százmillió fontnyi tartozást halmozott fel, és úgy látták, jobb lesz néhány futballistát lehúzni a fizetési listáról. Kevin Blackwell volt a menedzser, és megvásárolt egy másik balhátvédet, hogy leváltson. Már sokkal jobban voltam, de azt mondta, nem számít rám. Úgy voltam vele, hogy én vagyok a legjobb azon a poszton. Közölte velem, hogy nem kapok lehetőséget, és így valószínűleg ír válogatott sem lehetek. Megértem, hogy gondot okoz a fizetés, de kezelhette volna a dolgot egy kicsit jobban is.

Hogyan élték meg a többiek, amikor Keane otthagyta a 2002-es ír vébécsapatot?
Először is, csodás volt az utazás Írországból Tokióba, majd Saipan kis szigetére. Megértem Mick McCarthy és Keane álláspontját. McCarthy megnézte az edzőpályát, de ott három-négy héten át sem vágták le a füvet. Ez nem az ő hibája. Az összes felszerelésünk eltűnt az átszálláskor, erről sem tehetett. Később bántotta, hogy mindez kiszivárgott a sajtóba. Összehívott egy megbeszélést, ezt követően pedig Keane úgy döntött, hogy hazamegy. Mindkettejüket nagyon tisztelem, McCarthy adta meg az esélyt, hogy bizonyítsak az ír válogatottban. Idegesítő helyzet volt. Tudtam, hogy a szövetségi kapitány nem hibás, de megértettem Keane problémáját is. Ő volt a vezérünk, a cséká, és elvárta volna, hogy meglegyenek a körülmények.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!