PL: karanténmentességet ér az oltás

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 14:16
null
Eddig az okozott gondot, hogy a klubok nem engedték el a játékosaikat, akik „vörös" országba utaztak volna (Fotó: AFP)
Az Angliában játszó beoltott labdarúgók ezentúl vörös kategóriába sorolt országokba is utazhatnak úgy, hogy visszatéréskor nem kell karanténba vonulniuk.

 

Az általános karanténszabály alóli mentességről állapodott meg az egészségügyi hatóságokkal egyeztetve az angol kormány és a Premier League.

A bevett eljárás eddig az volt, hogy a „vörös" országokból visszatérőknek – még azoknak is, akik két oltással rendelkeznek – a kormány által hitelesített szállodába kellett vonulniuk tíznapos karanténba.

Az egyezség megszületése előtt az okozott gondot, hogy PL-klubok nem engedték el a szeptemberi válogatott mérkőzésekre azokat a játékosaikat, akik vörös besorolású országba utaztak volna.

A megállapodást még szentesítenie kell a kormánynak, amely azonban már hozzájárulását adta a tervhez, miután biztosítékot kapott arról, hogy a játékosok a válogatottjuknál és visszatérve is Covid-biztos buborékban tartózkodnak.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
5 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
6 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
7 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
Tegnap, 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:36

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:28

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:50
Ezek is érdekelhetik