Newcastle: portugál sikerkovács lehet az új sportigazgató

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 19:20
null
Campos lehet a Newcastle sportigazgatója (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Newcastle United labdarúgócsapata új sportigazgatót keres. Kiszemeltje a posztra nem más, mint Luís Campos, akinek hathatós közreműködésével lett francia bajnok a Monaco és a Lille OSC – értesült a Sky Sports.

 

Luís Campos anno José Mourinho mellett dolgozott a Real Madridban játékosügynökként és taktikai elemzőként. Sportigazgatóként először a Monacónál dolgozott 2013 és 2016 között, és ő építette fel Dmitrij Ribolovlev tulajdonos pénzét forgatva azt a csapatot, mely Leonardo Jardim irányításával meg tudta törni a PSG egyeduralmát, és bajnok lett a 2016–2017-es évadban. Olyan játékosokat igazolt a klubhoz, mint Radamel Falcao, Joao Moutinho, James Rodríguez, Fabinho, Anthony Martial, Ricardo Carvalho, Dimitar Berbatov, Bernardo Silva, Tiémoué Bakayoko, Geoffrey Kondogbia, vagy éppen Thomas Lemar.

Egy év kihagyás után, 2017 nyarán Campos a Lille OSC-hez szerződött sportigazgatónak, ahol szintén jó érzékkel fürkészte a transzferpiacot. Potom pénzért olyan fiatal tehetségek kerültek a csapathoz, mint Nicolas Pépé, Boubakary Soumaré. Kettejüket több mint 100 millió euróért adta tovább a klub, mely Campos regnálása alatt visszakerült a francia bajnokság legerősebb csapatai közé. A folyamat a tavalyi bajnoki címmel koronáztatott meg, azonban Campos ezt már nem élte meg a klub alkalmazottjaként, mert 2020 nyarán távozott a tulajdonosváltás miatt. Azóta szabadúszó.

Pont egy ilyen sikerkovácsot keres a Newcastle United. A „Szarkák” nagy terveket szövögető új tulajdonosa, Mohammed bin-Szalman herceg Európa elitjében akarja látni a csapatát minél hamarabb. Azonban nem szeretné ész nélkül befektetni a pénzét, és ebben szeretne Luís Camposra támaszkodni, akinek szabad kezet adna a Newcastle élén.

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
10 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
14 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
20 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik