Man. City: továbbra is őrizetben van a francia világbajnok

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.11. 17:38
null
Benjamin Mendy előzetes letartóztatásban marad (Fotó: AFP)
Továbbra is őrizetben marad Benjamin Mendy, a Manchester City világbajnok francia labdarúgója, akit több rendbeli nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolnak – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

Az augusztus végén letartóztatott 27 éves játékos hétfőn harmadszor is indítványozta, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen, de az illetékes bíróság ismét elutasította a kérvényt, így marad a liverpooli börtönben.

A rendőrség korábban közölte, hogy a balhátvédet három nő jelentette fel – egyikük 18 év alatti –, a bűnesetek tavaly október és idén augusztus között történtek.

Mendy játékjogát a Manchester City felfüggesztette.

A francia labdarúgó 2017-ben az AS Monacótól szerződött az angol klubhoz, amellyel azóta három bajnoki címet és két Ligakupát nyert. A francia válogatottban tíz alkalommal lépett eddig pályára, tagja volt a 2018-as világbajnokságon győztes csapatnak is.

Legfrissebb hírek

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Molnár Rajmund csapattársa lett a világbajnok francia védő

Minden más foci
2025.09.17. 18:58

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32
Ezek is érdekelhetik