Tottenham: tűz ütött ki a stadionban, senki sem sérült meg

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.09.02. 18:32
null
A Spurs szerint az angol sajtóban felfújták a tűzesetet, amely a stadionban történt (Fotó: AFP)
Tűz ütött ki az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham stadionjában, de hamar el is oltották, és senki sem sérült meg – ezt a klub erősítette meg.

 

Csütörtökön 10 óra körül hívták a tűzoltókat a Tottenham stadionjához.

A standard.co.uk beszámolója szerint órákon át oltották a tüzet, s a Tottenham Stadionból 300 embert kellett evakuálni az eset miatt, de a Spurs a hivatalos oldalán másképp írta le a történteket.

„Néhány téves és szenzációhajhász beszámoló után megerősítjük, hogy a Tottenham Hotspur Stadium a kisebb tűz után ugyanolyan működőképes, mint korábban. A tüzet egy légkompresszor okozta, amely a konyhában volt. A tűz nagyon kis területre ért el, s az első személy eloltotta, aki a helyszínre került. Az épületet rövid időn belül kiürítették a szokásos biztonsági eljárások szerint, miután beindult a tűzjelzőrendszer. A londoni tűzoltóság személyzete ott volt a stadionban, és biztonsági ellenőrzést hajtott végre, mielőtt elhagyta a helyszínt” – olvasható a tottenhamhotspur.com oldalán.

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
16 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
19 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33
Ezek is érdekelhetik