Tottenham: megbüntetheti dél-amerikai válogatottjait a klub

Vágólapra másolva!
2021.09.06. 13:01
null
Giovanni Lo Celso mindössze 62 percet játszott a válogatottban (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint a Tottenham megbüntetheti azokat a dél-amerikai válogatott játékosait, akik elutaztak hazájukba a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre.

 

Ahogy azt korábban megírtuk, félbeszakadt a Brazília–Argentína 2022-es világbajnoki selejtező mérkőzés, miután egy brazil egészségügyi illetékes jelent meg a találkozón. Ennek oka az volt, hogy az argentinok közül négyen az elmúlt két hétben Angliában tartózkodtak, így kötelezően karanténba kellett volna vonulniuk. Köztük volt Giovani Lo Celso és Cristiano Romero is, akiket a legújabb hírek szerint büntetéssel sújt majd a Tottenham azért, mert elutaztak a vb-selejtezőkre.

A londoni együttes azután tartja jogosnak a büntetést, hogy a klub kérésével mentek szembe a játékosok, hiszen akárcsak a többi Premier League-egyesület, úgy a Spurs sem akarta elengedni a selejtezőkre a dél-amerikai játékosait a karanténszabályok miatt. A két argentin futballista mellett Davinson Sánchez is elutazott Kolumbiába, így ő is büntetésre számíthat.

A játékosoknak a visszatérést követően kötelezően karanténba kell majd vonulniuk, így biztosan kihagyják a Tottenham Crystal Palace elleni bajnokiját, valamint a Rennes elleni Európa-konferencialiga-mérkőzést is.

Hogy mennyire érte meg elutazni a Tottenham játékosainak a vb-selejtezőkre? Davinson Sánchez járt a legjobban, hiszen ő Bolívia és Paraguay ellen is végig a pályán volt, Lo Celso hatvankét percet kapott Venezuela ellen, míg Romero csak a brazilok ellen félbeszakadt mérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
13 órája

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Szoboszlai beérte az Aranycsapat egyik legendáját az örökranglistán

Magyar válogatott
2025.10.16. 11:15

Argentína és Marokkó játssza az U20-as futball-vb döntőjét

Minden más foci
2025.10.16. 07:10

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

C. Ronaldo pocsék lövőformában – szombaton egy mutatóban jobbak voltunk a portugáloknál

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:21

Manaj kapáslövése döntött, mindhárom pontot elvitte Szerbiából az albán válogatott

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:55

A mi 11-ünk: az NS így küldené pályára a magyar válogatottat Örményország ellen

Magyar válogatott
2025.10.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik