PL: téli szünetet tartanak a következő idényben a vb miatt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.23. 21:02
null
Jövőre november 13. és december 26. között szünetet tartanak a Premier League-ben (Fotó: AFP)
Jövőre november 13. és december 26. között szünetet tartanak az angol labdarúgó-bajnokságban az év végén sorra kerülő katari világbajnokság miatt – közölte az MTI.

 

A Sky Sports csütörtöki beszámolója szerint a Premier League-ben szereplő klubok vezetőinek Londonban rendezett találkozóján arról is döntés született, hogy a szezont 2022-ben a megszokottnál egy héttel korábban – valószínűleg augusztus 6-án – kezdik, és az eddigieknél később, de még májusban fejezik be. Ennek megfelelően az FA-kupa döntőjét júniusra csúsztatják.

A világbajnokságra kijutó válogatottak futballistái a téli szünetnek köszönhetően egy hétig készülhetnek fel a vb-re nemzeti együttesüknél, viszont ha csapatukkal döntőt játszanak Katarban, akkor mindössze nyolc napot tudnak majd pihenni, mielőtt folytatódna a Premier League.

Az Angol Labdarúgóliga (EFL) javaslata szerint a másodosztály küzdelmei is szünetelni fognak november 13-tól, de elképzelhető, hogy már a vb csoportköre után folytatódhatnak, míg a harmadik és negyedik vonalbeli meccseket a vb ideje alatt is megrendezik majd. Az alacsonyabb osztályokban viszont a 2022–2023-as idény várhatóan már július utolsó hétvégéjén elkezdődik.

A katari világbajnokságra 2022. november 21. és december 18. között kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
16 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
21 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik