PL: szerződést hosszabbított a Burnley edzője

Vágólapra másolva!
2021.09.16. 16:26
null
Sean Dyche kilenc éve irányítja a Burnleyt, amelyet az elmúlt öt idényben sikerrel bent tartott a bajnokságban (Fotó: AFP)
Négy évvel, 2025-ig meghosszabbította Sean Dyche menedzser szerződését a Burnley labdarúgócsapata – közölte az MTI.

 

Az 50 éves tréner az ugyanannál a klubnál leghosszabb ideje hivatalban lévő szakember most Angliában. Kilenc éve irányítja a Burnleyt, amelyet az elmúlt öt idényben sikerrel bent tartott a Premier League-ben.

Dyche még 2012 októberében ült le az együttes kispadjára, azóta előbb 2014-ben, majd az azonnali kiesés után 2016-ban juttatta fel a gárdát a Premier League-be, ahol a 2017–2018-as idényben hetedikként végzett.

Az előző évadban 17. helyen záró alakulat négy forduló után 18. a húszcsapatos élvonalban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Kár érte...” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhihez hasonló esetek

Angol labdarúgás
31 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
19 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
23 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48
Ezek is érdekelhetik