PL: 33 év után lehetnek ismét állóhelyek a stadionokban

Vágólapra másolva!
2021.09.22. 15:53
null
Újra lehetnek állóhelyek az angol élvonalban (Fotó: AFP)
Jövő évtől újra lesznek állóhelyek a stadionokban az angol labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában – számolt be a Magyar Távirati Iroda a brit hatóságok jelentése alapján.

 

 

Az illetékes hatóság szerdán jelentette be, hogy a klubok október 6-ig jelezhetik az állószektorok visszavezetésére irányuló szándékukat, január elsejétől pedig beindulhat a tesztüzem – olvasható az MTI hírében.

A Premier League-ben és a Championshipben az 1989-es, 96 halálos áldozatot követelő Hillsborough-tragédia hatására tiltották be az állóhelyeket.

A programba jelentkező egyesületeknek több követelménynek is meg kell felelniük, például rendelkezniük kell a megfelelő infrastruktúrával a hazai és a vendégdrukkerek számára fenntartott lelátórészeken, és az állóhelyen is biztosítaniuk kell a leülés lehetőségét, azaz a székek ülőrészének mozgathatónak kell lennie. Az engedélyezett állóhelyi szektornak továbbá nem szabad zavarnia más szurkolók, így például a fogyatékkal élők rálátását a pályára – derül ki a hírügynökség beszámolójából.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
16 órája

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
21 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
2025.09.10. 16:21

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2025.09.10. 15:31

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47
Ezek is érdekelhetik