Arsenal: a játékosnak elege lett, Instagramon kérte az átigazolását – kép

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 09:54
null
Maitland-Nilesnak elege lett az Arsenalnál (Fotó: Getty Images)
A Premier League-ben szereplő Arsenal középpályása, Ainsley Maitland-Niles a hivatalos Instagram-oldalán kérte a klubot, hogy engedje el. 



Az Arsenal középpályása az Instagram-történetében tette közzé, hogy távozni akar az észak-londoni együttestől.

„Csak arra vágyom, hogy egy olyan csapatba menjek, ahol tényleg akarnak engem és játszhatok is” – írta a 24 éves középpályás, majd a bejegyzés végén megjelölte az Arsenalt.



Maitland-Niles Artetánál korábban sem számított meghatározó játékosnak, már az elmúlt idényben is kölcsönben szerepelt az élvonalból kieső West Bromwich Albionnál. Angol sajtóhírek szerint most az Everton érdeklődik a középpályás iránt, aki egyébként a védelem jobb oldalán is bevethető.

Az Arsenal botrányosan kezdte az idényt, három forduló után nulla rúgott és kilenc kapott góllal a 20., azaz utolsó pozíciót foglalja el a Premier League tabelláján. Legutóbb szombat délután szaladt bele egy nagyon csúnya, 5–0-s vereségbe a Manchester City vendégeként, előtte a Chelsea és az újonc Brentford is 2–0-ra verte az „ágyúsokat”.

 


 

Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
10 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
14 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
20 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37
Ezek is érdekelhetik