PL: az Everton a Leverkusentől szerződtetett szélsőt – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 17:27
null
Demarai Gray az Evertonban folytatja (Fotó: AFP)
A Premier League-ben szereplő Everton hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 25 éves angol szélsőt, Demarai Grayt a Leverkusentől.

 

A 25 éves balszélső öt éven keresztül játszott korábban a Premier League-ben, akkor a Leicester City játékosaként – 2016-ban bajnok is lett a csapattal. A Bundesligában szereplő Leverkusenhez idén januárban csatlakozott, nagyjából 2 millió euró ellenében, de a váltás nem jött be, hiszen már fél idény után távozott.

Sajtóhírek szerint az Everton szintén 2 millió eurót fizetett érte. A megállapodás 2024 nyaráig szól, de egy negyedik éves opciót is tartalmaz.

„Úgy érzem, férfi lettem. Már nem csak fiatal kölyök vagyok az érkezők között, szeretnék jó benyomást tenni, és hosszú távon biztosítani a helyem a keretben” – mondta szerződtetését követően Gray.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
13 perce

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
14 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57
Ezek is érdekelhetik