Anglia: elhunyt a korábbi válogatott csatár, Paul Mariner

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 19:57
null
Paul Mariner (középen) és csapattársai a mieink elleni győztes gólt ünneplik (Fotó: Getty Images)
Egy nappal az Anglia–Olaszország Eb-döntő előtt gyászol az angol labdarúgás: agydaganat következtében, 68 évesen elhunyt az angol válogatottban 35-ször pályára lépő, annak színeiben 13 gólt szerző Paul Mariner. A kiváló csatár egy nappal korábbi halálát a család jelentette be szombaton.

Paul Marinerre jól emlékezhetnek a magyar szurkolók is, hiszen 1981 őszén az angolok az ő góljával nyerték meg 1–0-ra a mieink elleni londoni vb-selejtezőt. Két év múlva megint betalált nekünk, az 1983. októberi budapesti Eb-selejtezőn 3–0-ra győztek a vendégek.

A csatár az Ipswich Townban töltötte karrierje legszebb időszakát (1976–84), tagja volt az 1978-ban FA-kupát, 1981-pedig UEFA-kupát nyerő, a legendás Sir Bobby Robson irányította csapatnak. Előtte a Plymouth Argyle, később az Arsenal és a Portsmouth játékosa volt, pályafutása vége felé Ausztráliában és az Egyesült Államokban légióskodott.

A válogatottban 1977 és 1985 között játszó Mariner részt vett az 1982-es vb-n, a franciák 3–1-es legyőzéséhez góllal járult hozzá.

Visszavonulása után televíziós szakértőként dolgozott, menedzserirodát alapított, majd – többnyire a tengerentúlon – pályaedzőként, vezetőedzőként dolgozott. Utolsó csapata a Toronto FC volt az MLS-ben 2012–13-ban.

AZ 1981-ES ANGOL–MAGYAR MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (MARINER GÓLJA 0:45-TŐL)

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

A tragikus körülmények között elhunyt bosnyák edző a szíve miatt vonult vissza játékosként

Minden más foci
2025.11.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik