PL: a Tottenham Antonio Contével tárgyal – sajtóhír

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 16:15
null
Antonio Conte a Tottenham edzője lehet (Fotó: AFP)
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur a Serie A-t a most véget ért évadban az Interrel megnyerő, majd onnan távozó vezetőedzővel, Antonio Contéval tárgyal, mivel a Premier Leage-ben szereplő csapat az idény közben menesztette José Mourinhót, és az új mester, Ryan Mason kontraktusa csak a bajnokság végéig szólt – írja a theathletic.com.

 

A hírek szerint a Tottenham nemcsak Contéval kötne szerződést, hanem a Juventus korábbi sportigazgatójával, Fabio Paraticivel is.

Az Interrel 11 év után bajnoki címet szerző Antonio Conte a La Gazzetta dello Sport szerint azért távozott, mert, bár az Inter kínai többségi tulajdonosa szeretné, ha Olaszországban és a nemzetközi porondon továbbra is a legjobbak között lenne az együttes, a koronavírus-járvány okozta gazdasági hatások miatt drasztikus lépésre szánta el magát: fizetéscsökkentést tervez, és ez nem nyerte el az olasz tréner tetszését.

Conte egyébként a harmadik csapatával nyert edzőként bajnokságot: 2011 és 2014 között sorozatban háromszor aratott diadalt a Juventusszal, míg a 2016–2017-es évadban a Chelsea-t vezette angol bajnoki címig.

Legfrissebb hírek

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:52

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:28

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
Tegnap, 0:39

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 19:49

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 18:45
Ezek is érdekelhetik