Liverpool: Klopp nem kényszeríti, de nem is tartja vissza Van Dijkot

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 15:30
null
Klopp nem tartaná vissza Van Dijkot, ha játszani akarna az Európa-bajnokságon (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője nem kényszeríti, de nem is tartja vissza Virgil van Dijkot, ha súlyos térdsérülése után játszani akar majd a holland válogatottban az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon – írja az MTI.

 

A német szakvezető elmondta, továbbra is bizonytalan, hogy a középhátvéd mikor edzhet ismét a csapattársaival, de a következő hetekben erre még biztosan nem kerülhet sor. Hozzátette, Virgil Van Dijk rehabilitációja jól halad, és igyekszik a lehető leggyorsabban visszanyerni korábbi erőállapotát.

A védőjátékos térdét októberben operálták, és Klopp szerint a június közepén kezdődő Európa-bajnokság valószínűleg túlságosan korai lesz neki. Frank de Boer szövetségi kapitány úgy fogalmazott, nem számít rá, hogy a korábbi csapatkapitány ott lehet a tornán, de ha mégis, arra „fantasztikus bónuszként″ tekint.

„Nem akarom visszatartani, de nem is lehet erőltetni. Nem lehet tíz-tizenegy hónap kihagyás után, egy hét edzést követően újra futballozni. Senki nem tartja vissza, de nem is kényszeríthetjük, és nem is fogjuk, hiszen egy játékosról, és a karrierjéről beszélünk” – szögezte le Jürgen Klopp.

Hozzátette, a végső döntést Van Dijknak kell majd meghoznia a térde állapota alapján.

 


 

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52
Ezek is érdekelhetik