Tottenham: 29 éves edző lett Mourinho utódja – hivatalos

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.20. 11:49
Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur a hivatalos honlapján bejelentette, hogy az idény végéig Ryan Mason irányítja az együttest.

A londoni klub hétfőn menesztette José Mourinhót, aki 2019 novembere óta volt a gárda menedzsere.

A Tottenham közleménye szerint az idény végéig Ryan Mason felel a csapatért. Az angol szakember 2018 áprilisa óta dolgozik a Tottenham utánpótlásában.

Mason játékosként a Tottenhamben nevelkedett, a 2014–2015-ös és az azt követő évadban rendszeresen pályára lépett Mauricio Pochettino együttesében.

A középpályás 2016-ban a Hull Cityhez igazolt, ám 2017-ben egy mérkőzésen súlyos koponyatörést szenvedett, amelynek következtében később felhagyott a profi labdarúgással.

Az Opta adatai szerint Ryan Mason lesz a Premier League történetének első menedzsere, aki 30 évesnél fiatalabban dirigál bajnoki meccsen. Mason júniusban tölti be a 30. életévét.menesztette José Mourinhót, aki 2019 novembere óta volt a gárda menedzsere.

A Tottenham közleménye szerint az idény végéig Ryan Mason felel a csapatért. Az angol szakember 2018 áprilisa óta dolgozik a Tottenham utánpótlásában.

Mason játékosként a Tottenhamben nevelkedett, a 2014–2015-ös és az azt követő évadban rendszeresen pályára lépett Mauricio Pochettino együttesében.

A középpályás 2016-ban a Hull Cityhez igazolt, ám 2017-ben egy mérkőzésen súlyos koponyatörést szenvedett, amelynek következtében később felhagyott a profi labdarúgással.

Az Opta adatai szerint Ryan Mason lesz a Premier League történetének első menedzsere, aki 30 évesnél fiatalabban dirigál bajnoki meccsen. Mason júniusban tölti be a 30. életévét.

A Spurs legközelebb szerdán lép pályára, amikor a Southamptont fogadja a bajnokságban. Vasárnap pedig a Manchester Cityvel csap össze a Ligakupa-döntőben.

 





Legfrissebb hírek

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
5 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
10 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
Tegnap, 23:06

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik