Szuperliga: lemondtak bizottsági tagságukról az érintett PL-klubok képviselői

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.30. 09:54
null
Lemondtak bizottsági tagságukról a Szuperligában érintett PL-klubok képviselői (Fotó: AFP)
Lemondtak az angol labdarúgó Premier League különböző bizottságaiban viselt tisztségeikről annak az öt klubnak a képviselői, amelyek érintettek voltak az április 19-én bejelentett, de hamar kudarcot vallott európai Szuperliga (ESL) létrehozásában – írja az MTI.

 

A Sky Sports csütörtökön éjjel számolt be arról, hogy Bruce Buck, a Chelsea elnöke, Ed Woodward, a Manchester United ügyvezető alelnöke, Tom Werner, a Liverpool elnöke, Vinai Venkatesham, az Arsenal vezérigazgatója, valamint Ferran Soriano, a Manchester City vezérigazgatója is lemondott PL-bizottsági tisztségéről. Az ESL alapításában érintett hatodik egyesületnek, a Tottenham Hotspurnak egyik bizottságban sincs képviselője.

Richard Scudamore, a Premier League korábbi ügyvezető elnöke a lemondásokat megelőzően, még csütörtökön úgy fogalmazott, az ESL létrehozására tett törekvésben résztvevő kluboknál következményei lesznek a lépésnek. Az egyelőre kérdéses, hogy a PL sújtja-e további intézkedésekkel a hat egyesületet, a szervezet ugyanis sajtóinformációk szerint jelenleg is azt vizsgálja, milyen szabályokat szegtek meg a klubok azzal, hogy csatlakozni akartak a Szuperligához.

A 20 csapatosra tervezett ESL alapítói között a hat angol mellett három olasz és három spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta.

Ezek hatására április 20-án a Manchester City visszalépett a szerepléstől, majd másnap a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Ugyanezen a napon gondolta meg magát az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan is, míg a Juventus ekkor már az ESL megvalósítását bizonytalannak értékelte. Az alapító klubok közül így már csak az FC Barcelona és a Real Madrid nem változtatott az álláspontján a Szuperligát illetően.

Múlt vasárnap Florentino Perez, a Real Madrid és az ESL elnöke kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a Szuperligához, azaz a tagok – bár a többség ezt már kijelentette – nem távozhatnak a társaságból.

Hétfőn az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke közölte, az olasz bajnokságban nem indulhatnak azok a csapatok, amelyek olyan versenyrendszerben is szerepelnek, amely sem az UEFA, sem a FIFA égisze alá nem tartozik. Gabriele Gravina hozzátette, a kluboknak június 21-ig kell jelezniük, melyik ligában szeretnének indulni, és ha fenntartják álláspontjukat, akkor elveszítik az olaszországi licencüket.

(MTI)

 

 


 

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
18 órája

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.28. 09:33

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
2025.05.27. 07:56
Ezek is érdekelhetik